Közélet

Összehívták a nemzetbiztonsági bizottságot, Orbánt is meghallgatnák

Jövő hét csütörtökre összehívták a nemzetbiztonsági bizottságot, a téma a titokban befogadott 1300 menekült és a Soros-terv lesz – tudta meg az atv.hu Molnár Zsolttól, a bizottság elnökétől.

Mint korábban megírtuk, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára a Times of Malta című lapnak azt mondta:

1294 menekültet kellett befogadnunk az országba, de nem álltunk ki a nyilvánosság elé, hogy ezek a menekültek.

Az ülés összehívását az MSZP kezdeményezte, Orbán Viktort is meghallgatnák. A Fidesz pedig jelezte, hogy ha Szél Bernadett is részt vesz a bizottság ülésen, akkor a képviselői kivonulnak.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Soós Lajos

Ajánlott videó

Olvasói sztorik