Közélet

A KDNP-frakció egymillió-kétszázezerért vett lekvárt

Ez aprópénz a 17 tagú képviselőcsoport összes kiadásához képest.

A 168 Óra kikérte valamennyi parlamenti frakció 2017-es szerződéseit az Országgyűlés Hivatalától. A hetilap szerint tavaly meglehetősen nagy lábon éltek az országgyűlési képviselők. A 17 tagú KDNP-frakció egy év alatt több mint 126 millió forintot költött, csaknem túltett a 114 fős Fidesz-frakción.

2016-tól eltérően a KDNP tavaly nem nevesítette szerződéseiben az alkoholtartalmú italokat. Előző évben a frakció csaknem másfél millióért vett italt és 128 szerződése több mint 108 és fél millió forintjába került az adófizetőknek.

A tavalyi 133 szerződésben a szesszel összefüggésbe hozható tétel nem volt, de a 17 képviselő összesen 4 millió 837 ezer 593 forintot költött el csak élelmiszer- és italvásárlására.

A 2017-es tételek között szerepel egy speciális gerincerősítő szék 224.700 forintért. 

Adni öröm

„Ajándékcsomagok és ásványvíz” címen 9 millió 395 ezer 872 forintot számoltak el, 1 millió 201 ezer 339 forintért vettek lekvárt, de ezen túl is voltak ajándékkosár és –csomagbeszerzéseik 1 millió 863 ezer 850 forintért.  Könyveket is adtak ajándékba: négyszer rendeltek, összesen 883 ezer 172 forintot fizettek. Tasak is kellett (113 ezer forint), hiszen valamibe csomagolni kellett

az összesen 11 millió 480 ezer 383 forint értékű ajándékot. 4 millió 930 ezer 401 forint ment el reprezentációs termékekre, a két kihelyezett frakcióülés pedig 10 millió 836 ezer 588 forintba került. A párt rendezvényeire tizenegy szerződést kötött összesen 5 millió 978 ezer 111 forintért.

A jó munkához eszköz kell

Kétszer vettek mobiltelefonokat 1 millió 7 ezer 86 forintért, számítógépek, informatikai eszközök beszerzésére, „oktatólaptop” bérlésére összesen 1 millió 990 ezer 900 forintot, számítástechnikai tanácsadásra 4 millió 460 ezret költöttek.

A KDNP „szakmai anyagok szkennelésére, rendszerezésére” is elköltött 900 ezer forintot, miközben saját – a párt, és nem a frakció – honlapjára, annak üzemeltetésére, átalakítására, fejlesztésére, a webdesign megújítására, „tartalommal feltöltésére”, valamint főszerkesztésére mindösszesen 7 millió 750 ezer forintot fizettek ki.

A 168 Óra – a többi frakcióval összevetve – furcsállja, hogy autóik sztrádamatricáit, szervizelési munkáit (a gumicserét is) kiszámlázzák a kereszténydemokraták. Ezekre 2017-ben összesen 1 millió 498 ezer 62 forintot költöttek, miközben élt egy 4 és fél millió forintos keretszerződésük is egy taxitársasággal is. Tavaly vettek egy repülőjegyet is 183 ezer 874 forintért, de az elszámolásból nem derül ki, ki, hova utazott.

Fontos a megjelenés

A KDNP ad a sajtómegjelenéseire, azok figyelésére és a tömegmédiában való reprezentáció módjára. Fotózásra 4 millió 140 ezer forintot, illetve külön félmilliót, „filmklippekre” 4 millió 920 ezret költöttek. Márciustól decemberig „fotók, digitális anyagok feldolgozására, javítására” 1 millió 680 ezer jutott, a kampány időszakáig pedig „grafikai tanácsadás, fotók, digitális anyagok feldolgozása, javítása” címszóval, 1 millió 780 ezer forintot fizetnek.

A 17 képviselő látványára 13 milliót költöttek,  költenek még el.

Az új „sajtóhátfal” 620 ezer forint, a decemberben terveztetett „mobil sajtó-látványelemek” ára 589 ezer 271 forint volt, „nyomdai kiadvánnyal, havilappal kapcsolatos” tevékenységekre (nyomda, szerkesztés, tördelés) öt szerződéssel további 4 millió 236 ezer forintot számláztak. A KDNP-frakció sajtófigyelésre 1 millió 440 ezer, reggeli hírösszefoglalóra 1 millió 530 ezer forintot, a hírek archiválására 960 ezer forintot fizetett.

1 millió 200 ezer forinttal támogatták a gondola.hu kiadó céget, az „Online újság-felületen folyamatos megjelenés biztosítása a képviselőcsoport számára” tárgyú megbízása révén. Az online hirdetések összértéke 1 millió 480 ezer forint volt, tavaly novemberben pedig a párt szerződött 2018-ra a Magyar Postával időszaki kiadványok beszerzésére 1 millió 950 ezerért.

Fontos a nézőpont és a tanács

A KDNP egy közvélemény-kutatást rendelt meg a Nézőpont Intézettől 6 millió 590 ezer forintért, de nem derült ki, milyen témában voltak kíváncsiak a társadalom véleményére. A 17 képviselőnek 14 tanácsadói szerződése volt. A Rákóczi Szövetség a „Felvidéki kulturális tartalmú találkozók szervezése, tanácsadás” címen két kontraktussal 3 millió 510 ezer forintot kapott, illetve kap április végéig szól.

A vezetési és a „parlamenti munkát segítő” (nyugdíj- és TB-ügyi, családvédelmi, fogyasztóvédelmi, jogi vagy épp médiaügyi) tanácsadásra a frakció 33 millió 340 ezer forintot költött el, de 3 millió 360 ezer forintért könyveltettek, kötöttek megbízási szerződést „logisztikai feladatokra”, felnőttképzési szolgáltatásra, „civil szervezetekkel történő kapcsolattartás, programszervezés, -koordinálás” címszóval is. Az ilyen megbízások értéke több mint 2,5 millió forint.

A végeredmény 126 millió 922 ezer 946 forint.

A 168 Óra a 2017-es frakcióköltéseket bemutató sorozatát hamarosan folytatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik