Közélet

Veronai buszbaleset: két hónapon belül vádat emelhet az olasz ügyészség

A magyar hatóságok még vizsgálódnak.

Két hónapon belül vádat emelhet az olasz ügyészség a tavalyi veronai buszbaleset ügyében, gondatlan emberölés miatt – közölte a Hír TV-vel Angela Barbaglio veronai főügyész. Itthon a Nemzeti Nyomozóiroda tömegszerencsétlenség okozása miatt nyomoz.

Az A4-es autópályán balesetet szenvedett busz iskolai sítáborból hozta haza a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulóit és tanárait, akik közül 17-en életüket vesztették.

Az áldozatok hozzátartozói nem kaptak hivatalos tájékoztatást a nyomozásról. Krizsány László, aki 15 éves lányát vesztette el, azt mondta: ennek ellenére valaki be szokta dobni a postaládájába az iratokat, amelyekből kiderül, hogy mire jutott eddig a Nemzeti Nyomozóiroda. Eszerint az autóbusz nem volt forgalomképes, és olyan sofőr vezette, aki nem volt képes ennek a járműnek a vezetésére.

Olaszországban már tavaly lezárták a nyomozást. A veronai főügyész elmondta azt is, hogy a vádiratot hivatala elkészítette, azt el kell juttatni az érintettekhez, így a bűncselekmény feltételezett elkövetőihez, akik ellen ez alapján elindulhat az eljárás. Ez a folyamat jelenleg is tart.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik