Közélet

Tarlósék kitennék a hajléktalanokat az aluljárókból

Új munkacsoportot állított fel a fővárosi önkormányzat azért, hogy kevesebb hajléktalan ember legyen a forgalmas, fővárosi aluljárókban, tudta meg az ATV. Tarlós István a szabálysértési törvényben látja a megoldást, amely szerint szabálytalan életvitelszerűen tartózkodni a köztereken.

A főpolgármester úgy fogalmazott:

Megpróbálunk a hajléktalan-probléma kezelésének egy olyan módját letenni az asztalra – az említett – nehézségek ellenére is, amik biztosítják a szociális és humanitárius követelmények kielégítését, de egyben azt is, hogy a város funkcionális pontjai, első sorban a százezrek által használt aluljárók, azok a funkciójuknak megfelelő állapotba kerüljenek.

Eddig 81 áldozatot szedett az idei tél
A legtöbben nem az utcán, hanem fűtetlen lakásokban, házakban hűlnek ki.

Elmondta, már egy munkacsoport is létrejött a probléma kezelésére, amely rendőrökből, közterület-felügyelőkből, az alapjogi biztosból és a Máltai Szeretetszolgálat munkatársaiból áll.

A Menhely Alapítvány igazgatója szerint az a probléma, hogy ma az aluljárókban bárki, bárhogy viselkedhet, a Város Mindenkié csoport alapítója szerint viszont az, hogy nem látják be a döntéshozók, hogy a hajléktalanság nem rendészeti, hanem szociális probléma, amelyet szociális eszközökkel kell kezelni.

(kiemelt kép: mti)

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.