Közélet

Százmilliós telkekkel gyarapodhat Orbán gyülekezete

Korábban már nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás lett a svábhegyi templombővítés.

A Népszava szerint csaknem 650 millió forintot adott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) a telkekért, amelyeken a kormányfőt is tagjai között tudó Svábhegyi Református Gyülekezet terjeszkedne. A Felhő utca 10. szám alatti templom mellett református központ lenne, ehhez kell a Felhő utca 6., illetve 8. szám alatti telek.

A két ingatlant tavaly december 15-én vette meg az MNV, amely szerint még nem született döntés sorsukról.

Tavaly a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt üggyé nyilvánította a telkeken megvalósuló beruházás hatósági ügyeit, a rendelet nevesítette is a Református Központot. Az MNV a kisebb (Felhő utca 6/a) telekért 383 milliót fizetett a Fővárosi Közterület Fenntartónak (FKF), a nagyobb (Felhő utca 8.) telekért 264 millió forintot adott a XII. kerületnek. A Népszava úgy számolt, hogy az FKF-nek négyzetméterenként nagyjából 107 ezer forint járt, a hegyvidéki önkormányzatnak 72 ezer forint. A vagyonkezelő ugyanakkor közölte a lappal, hogy a

az ingatlanok vételára megegyezik a független ingatlanforgalmi szakértő által megállapított forgalmi értékkel.

Mint korábban megírtuk, Pokorni Zoltán polgármester egy korábbi előterjesztésében a telek értékét nettó 240 millió forintra, az FKF ingatlanát,  egy fővárosi kimutatás szerint 332 millióra becsülték.

Soli Deo gloria

Orbán Viktor a templom öt évvel ezelőtti felszentelésén egyébként azt nyilatkozta a Reformátusok Lapjának, hogy a kormány nevében „mélyen motiválva” érzi magát, hogy a teljes befejezéshez még hiányzó összeg minél hamarabb eljusson a gyülekezethez.

Kormányunknak kimondatlanul is érvényes jelszava a Soli Deo gloria (egyedül Istené a dicsőség), ez nemzet- és országépítő kormány, és ebbe az elkötelezettségbe beletartoznak a templomépítések is.

Orbán Viktor később is visszatért ehhez, amikor a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából tartott nemzeti megemlékezésen, a Papp László Budapest Sportarénában beszélt.

Orbán Isten kegyelméből kormányoz
Ezt ő maga mondta a reformáció 500. évfordulója alkalmából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik