Közélet

Százezerrel csökkent a menedékkérők száma Németországban

Tavaly mintegy 187 ezer menedékkérőt regisztráltak Németországban a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) kedden ismertetett kimutatása szerint, írja az MTI.

A hatóság 2017-ben 186 644 újonnan érkező menedékkérőt vett nyilvántartásba.

A Németországra nehezedő migrációs nyomás így tavaly is jelentősen csökkent. Egy évvel korábban még 280 ezer embert regisztráltak, a nemzetközi migrációs válság eddigi legsúlyosabb szakaszában, 2015-ben pedig 890 ezret.A legnagyobb csoportokat tavaly is a szíriai, az iraki és afganisztáni állampolgárok alkották, nagyjából 50 ezer, 20 ezer, illetve 12 ezer fővel.

A BAMF-hoz 2017-ben 222 683 ember nyújtott be menedékjogi kérelmet, ami több 70,1 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi 745 545-höz képest.

A hatóság tavaly 603 428 ügyet bírált el, ami 13,3 százalékos csökkenés a 2016-os 695 733-hoz képest. A menekültstátuszt vagy a nemzetközi védelem valamely más formáját a kérelmezők 57,3 százaléka kapta meg, az elutasított kérelmek aránya 38,5 százalék volt.

Kiemelt kép: Europres/AFP/Guenter Schiffmann

Ajánlott videó

Olvasói sztorik