Közélet

Orbánék államtitkára volt, most a Fidesz ellen harcol, de nem megy el szavazni

24.hu
24.hu

2018. 01. 10. 12:46

Ha egy ház süllyed, akkor is a fejünkhöz kapunk, hát még ha egy atomerőmű süllyed. Egyszerűen nem normális, hogy ez megtörténik – mondta Illés Zoltán, a második Orbán-kormány volt államtitkára az ATV-ben arra a jelentésre reagálva, hogy a paksi atomerőmű évente lassuló tempóban bár, de továbbra is süllyed. Magának az MVM Paksi Atomerőműnek a – Népszavában is ismertetett – felmérése tartalmazza, hogy tavaly 0-1 milliméter közötti süllyedést mértek a 4-es blokk területén, amit azzal magyaráznak, hogy a talaj a terhelés hatására tömörödik.

Illés a paksi bővítés nagy ellenzője egyébként, ezért is került ki a pikszisből az Orbán-kormányban, 2014-ben már nem is indította a kormánypárt a választásokon, kormányzati pozícióját is elveszítette. Szerinte a meglevő négy blokkot ki kellene vezetni a rendszerből, és új paksi atomerőmű sem kell, a megújuló erőforrások bőven megoldást jelentenek.

Illés azonban még mindig tagja a Fidesznek. A szakmaiság jellemezte a Fideszt, azonban kiveszett, ő pedig ezt a szakmaiságot, értékrendet képviseli, amitől a Fidesz eltávolodott. Igenis van pár százezer ember, akik olyan Fideszt akarnak, amelyben megvan a szakmaiság, erkölcsösség, tisztesség.

Illés 2014-2015 között végigjárt több kormánypárti vezetőt is (Lázárt, Pintért, Semjént említette példaként), elmondta nekik, hogy a síbolás, a szakmaiatlanság, az arrogancia tönkreteszi a Fideszt és a politizálást.

Többen erre hümmögtek. De van, aki azt mondta, hogy ez az egész folyamat az új jobboldali burzsoázia kialakításának az ára..

Tudja, mit fog tenni a választásokon. Szerinte van rajta kívül még további 600 ezer ember, aki valaha a Fideszre szavazott, és most azt fontolgatja, hogy nem megy el szavazni.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

THE HANDMAID'S TALE -- The Emmy-winning drama series returns with a second season shaped by Offred’s pregnancy and her ongoing fight to free her future child from the dystopian horrors of Gilead. “Gilead is within you” is a favorite saying of Aunt Lydia. In Season Two, Offred and all our characters will fight against – or succumb to – this dark truth.(Photo by: Take Five/Hulu)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.