Közélet

Jelenteniük kell az állami intézmények őreinek, ha újságírót látnak a környéken

Tévéstábokat, újságírókat kell fürkészniük a kormányzati épületeket őrző biztonsági embereknek, és ha egy is felbukkan a védett objektumok környékén, jelezniük kell – az Átlátszó értesülése szerint ilyen tartalmú levelet küldött szét a kormányzati intézmények üzemeltetését végző Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) több minisztériumhoz és állami intézményhez. Sőt, értesítették a biztonsági szolgálatokat, és a Fidesz-kormány egyik kedvenc biztonsági cégét, a Valton-Sec Kft. (kiemelt képünkön) több munkatársát is.

A levél előzménye, hogy az előtte levő pár hónapban megszaporodtak azok az esetek, hogy a minisztériumok, állami intézmények nem válaszoltak több újság megkeresésére, vagy semmitmondó válaszokat adtak csak. Ezért többször kényszerültek rá az újságírók arra, hogy nyilvános rendezvényre menjenek el és ott az épület előtt próbálják szóra bírni az amúgy újabban menekülő, előlük iszkoló politikusokat.

Az Átlátszó úgy tudja, azt kérte a KEF a címzettektől, hogy folyamatosan járőrözzenek az épületek körül, és ha megjelenik a média, akkor értesítsék a KEF-et.

A portál hiába kérdezte a KEF-et, hogy mi szükség volt erre, érvényben van-e a kérés, hányszor riadóztatták őket, az állami intézmény nem válaszolt.

(A kiemelt képet készítette: MTI/Kovács Tamás.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik