Közélet

A legfelsőbb bíróság is leokézta, hogy legnagyobb ellenfele ne indulhasson Putyin ellen

Az orosz legfelsőbb bíróság helybenhagyta szombaton kihirdetett határozatában a központi választási bizottság azon döntését, hogy Alekszej Navalnij ellenzéki politikus nem indulhat a 2018. március 18-ra kitűzött oroszországi elnökválasztáson, számol be az MTI.

A választási bizottság hétfőn arra hivatkozva utasította el a 41 éves politikus bejegyzési eljárásának megkezdését, hogy gazdasági bűncselekmény miatt 2017-ben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kapott, ezért tíz évig nem indulhat jelöltként választásokon. Navalnij ezzel szemben azzal érvelt, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága neki adott igazat az elítéltetése ügyében, és nem vesztette el passzív választójogát. Csütörtökön nyújtott be panaszt a választási bizottság döntése ellen. A legfelsőbb bíróság szerint azonban a döntés teljesen összhangban áll a törvényekkel.

Az elnökjelöltek regisztráláshoz szükséges iratok leadásának határideje vasárnap jár le.

Navalnij a választási bizottság döntése után arra buzdította a választópolgárokat, hogy bojkottálják a szavazást. A Kreml erre reagálva közölte: a hatóságok megvizsgálják, hogy a felhívás nem törvényellenes-e.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik