Közélet

Kinek jár az ülőhely, az ellenőrnek vagy a bliccelőnek?

Fura jelenséget szúrt ki olvasónk az egyik éjszakai járaton: az ellenőrök egy-egy ülőhelyet foglalnak le maguknak a buszon, pedig le sem ülnek. Olvasónknak jegyet sem kellett vennie, igaz, saját bevallása szerint ezt amúgy sem nagyon erőlteti.

Olvasónk tapasztalata szerint az ellenőrök maguknak foglalják az ülőhelyeket az éjszakai járatokon. Levelének tartalmát ugyan nem, megítélését azonban árnyalhatja, hogy saját bevallása szerint ő maga gyakran bliccel.

Sose gondoltam, hogy írok nektek, mert nem tartom be mindig a szabályokat. Igen, sokszor bliccelek, mert nem mindig engedhetem meg a havi felnőtt bérletet. Így természetesen nem járulok hozzá, hogy ha megjelentetitek a sztorit, azt a valós nevemmel tegyétek.

Ami miatt írok, az az, hogy úgy tűnik, az éjszakai buszokon az ellenőröknek munkaállomásuk vagy céges helyük van.
Amit tapasztaltam, az az, hogy ma (december 23-án, 2:51 környékén) felszálltam a Blahán a Normafa felé közlekedő 990-es járatra. A középső ajtón szálltam fel, a jegyellenőr előre irányított, hogy ott vegyek jegyet. Kezemben egy ezressel oda is tipegtem az első ajtó mellett álló neonzöld mellényes úriemberez, akihez így szóltam: “Jó estét, szeretnék leüllni és vásárolni egy jegyet.”

Az úriember elhajtott, valószínűleg csak a mondat elejét hallotta, így örvendezve, hogy spóroltam 450 forintot, leülltem egy másik helyre. A következő megállókban azt vettem észre, hogy a buszon dolgozó két ember senkit nem enged leülni az általa lefoglalt két helyre.

Az tény, hogy az én utazási szokásaim rendhagyóak és támadhatóak, ellenben az, hogy ez a két alkalmazott nem teszi lehetővé a BKK által nyújtott szolgáltatás lehető legjobb kihasználását a bérlettel és/vagy jeggyel rendelkező utasok számára, helyette nem engedi leülni őket az amúgy szabad ülésekre, az felháborító.

Ezt a viselkedést egészen a Széll Kálmán térig tapasztaltam, ami után már nem volt számottevő felszálló, így nem is volt ebből konfrontáció.

Szerintetek kinek jár az ülőhely?

  • a buszon szolgálatot teljesítő ellenőrnek
  • az ellenőrök fura eljárását kiszúró bliccelőnek

A válaszok jöhetnek kommentbe!

Kiemelt kép: Wikipedia/Aron_son

Ajánlott videó

Olvasói sztorik