Közélet

Ilyen cuki fideszeseket még nem látott!

Törő Gábor és Vargha Tamás nevét illik megjegyezni, saját bukszából adakoztak az ápolóknak. Azért megjegyezték, a kormány jobban teljesít az egészségügyben.

Úgy döntött két fideszes országgyűlési képviselő, Törő Gábor és Vargha Tamás, hogy meglepi a karácsony idején is dolgozó ápolókat egy kórházban – írja a Hír TV oldala. Magukhoz is vettek ajándékcsomagot és két karton bort, majd elzarándokoltak a Fejér Megyei Szent György Kórház sürgősségi osztályára. Itt Sárkány Ágnes osztályvezető így fogadta a honatyákat:

Minden dolgozó orvos, nővér szeretne otthon lenni szenteste és karácsonykor, mert ez az élet normális rendje. Sajnos dolgoznunk kell, és itt kell helytállnunk, sok volt a beteg a hétvégén. Az ünnepek alatt talán szenteste egy-két órára kiürült, aztán ahogy a hétvégén, ugyanúgy karácsonykor is megjelentek a betegek.

A két képviselő pedig megköszönte az áldozatos munkát nekik, és saját pénzből ad kis kávét, édességet, finomságokat és „szolgálaton kívül elfogyasztható finom borokat”. Törő persze egy csöpp kampányt is csempészett a fennkölt eseménybe, amikor a kormány folyamatos egészségügyi béremeléseit dicsérte, hozzátéve, hogy megállították a szakápolók és orvosok eltávozását.

A Hír TV hozzátette, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ adatai alapján idén 324 orvos, 327 egészségügyi szakdolgozó és 19 gyógyszerész kért hatósági bizonyítványt külföldi munkához.

(Kiemelt kép: Törő Gábor fideszes országgyűlési képviselő a Fidesznek a kvótareferendummal kapcsolatban tartott kampányán Székesfehérváron 2016. szeptember 21-én. MTI Fotó: Bodnár Boglárka)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik