Közélet
Pécs, 2017. november 30.
Páva Zsolt polgármester beszédet mond a pécsi Kodály Központ új, nagyobbik típusú, csaknem 108 millió forintot érõ Bogányi-zongorájának bemutatóján 2017. november 30-án.
MTI Fotó: Sóki Tamás

Nagy slamasztikába került a fideszes vezetésű Pécs, újra megmentik Orbánék

24.hu
24.hu

2017. 12. 13. 06:36

A kormány több mint 6,5 milliárd forint visszatérítendő támogatást biztosít a pécsi önkormányzat finanszírozási helyzetének rendezésére, további 3 milliárdot pedig annak jövő évi likviditása érdekében – olvasható a Magyar Közlönyben megjelent határozatban.

A fideszes városvezetés – élén Páva Zsolt polgármesterrel (kiemelt képünkön) – szokásuknak megfelelően próbál kibújni a felelősség alól és a kormányzásuk 7 éve előtti 8 év szocialista éráját hibáztatja. Eddig is azt hangoztatták, hogy a korábbi szocialista városvezetés tehet jórészt a mostani bajokról, aztán a mostani kormányhatározatra közös kommünikében reagált Páva Zsolt, Hoppál Péter és Csizi Péter (Fidesz) országgyűlési képviselők.

Azt írták: megállapodásának köszönhetően a baranyai megyeszékhely végleg leszámolhat a múlttal, s lehetőséget kap az elrugaszkodásra, a jövő építésére. Az összeg hosszú távú megoldást jelent a város – jelentős részben a szocialista városvezetések ténykedése nyomán még ma is fennálló – finanszírozási problémáira – olvasható a közleményben.

Páva szeptemberben jelentette be, hogy Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselő vezetésével rendkívüli tényfeltáró bizottság alakul az önkormányzat gazdálkodásában jelentkező 7,5 milliárd forintos költségvetési hiány okainak vizsgálatára. Meg is találták a hibást, saját maguk teljesítményét pedig kiemelték azzal, hogy a városvezető akkor felidézte: 2009 májusában 40 milliárd forintos adóssággal vette át az önkormányzat irányítását. Akkor úgy látta, az adósságállomány „eltakarításához” 25 év kell, a kormány adósságátvállalása azonban segített. Kitért arra is, hogy a pécsi közösségi közlekedés rendbe rakása 6 milliárd forintba került.

A kormányzati pénz folyósításának feltételei között szerepel, írja az MTI, hogy Pécs megyei jogú város tulajdonában lévő teljes vagyon biztosítékként szolgáljon; a pénzösszeg erejéig a forgalomképes önkormányzati ingatlanok teljes állományára a magyar állam részére jelzálogot jegyeznek be.

A határozat szerint ugyancsak feltétel, hogy az önkormányzat az idén elindított megtakarítási, saját bevétel növelési és strukturális átalakítási intézkedések vizsgálatát és végrehajtását jövőre is folytassa, valamint, hogy a támogatás felhasználását a Magyar Államkincstár (MÁK) folyamatosan ellenőrizze.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Győr, 2017. szeptember 8.
A győri Tesco hipermarket áruház 2017. szeptember 8-án. Az áruházlánc sajtóosztályának tájékoztatás szerint az áruházak többsége a dolgozók egy részének sztrájkja ellenére továbbra is nyitva tart.
MTI Fotó: Krizsán Csaba

Öngyilkos akciót hirdetett a Tesco?

Kommentek

NEW YORK, NY - NOVEMBER 07:  Aretha Franklin performs on stage at the Elton John AIDS Foundation Commemorates Its 25th Year And Honors Founder Sir Elton John During New York Fall Gala - Show at Cathedral of St. John the Divine on November 7, 2017 in New York City.  (Photo by Nicholas Hunt/WireImage)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.