Közélet

Megszólalt Havas Henrik

Havas Henrik interjút adott a pesthir.hu-nak, melyben azt mondta, nem lepte meg túlzottan, hogy ATV levette a képernyőről. Szerinte nyilvánvaló, mi történt, mondván,

a magyar közvélemény pontosan tudja, hogyan vásárolta fel a magyar médiát a Fidesz holdudvara. Övéké a TV2, a Bors, majdnem az összes megyei lap, felvásárolták az Origot létrehoztak egy csomó egyéb felületet, a PestiSrácok-tól a 888-ig. Na, ezek után csodálkozik valaki, ha beindult ez a gépezet?

Havas szerint „elég szar munkát végeztek Habonyék”.

Baukó Évával és Molnár Anikóval kezdeni, az elég necces! Ha most elmesélném, hogy erről a két hölgyről mit kellett végighallgatnom múlt hétfő óta… hát, azt nem nagyon bírná el az internet.

Görög Zitával kapcsolatban annyit mondott, hogy öt napon át együtt forgattak, Görög Zita mellett a másik női szereplő Sütő Enikő volt. Havas hozzátette, hogy „ha valaki veszi a fáradságot, hogy megnézze a műsort, láthatja, hogy a két női szereplő szerepet játszott”. De ezzel szerinte nincs semmi baj, ezek a műsorok így készülnek.

Havas megjegyezte, hogy

van az úgy, hogy az ember kénytelen nemet mondani a nőknek! Aztán ezek a nők, akik hoppon maradtak, piszkosul tudnak gyűlölködni.

Hozzátette, hogy „egyetlen nőt se akar megbántani, de ha a sértett nőket sorba állítanánk, a sor innen a Pozsonyi úttól elérne a Kálvin térig”.

Havas elmondása szerint kivétel nélkül szolidáris telefonokat kapott az utóbbi időben, úgy látja, hogy „a Habony-művek nagyon túltolta ezt a témát, abszolút kontraproduktív az egész”. Arról is beszélt, hogy a hétvégén egy író-olvasó találkozón mindenki megtapsolta, sőt, egy idős nő azt mondta neki, hogy

ő sose volt Jobbik szavazó, de most pénzt küld a Vonáéknak, mert hát a hülye is látja, hogy itt nem rólam van szó, hanem a Vonáról írt könyvemről.

Azt mondja, eljutott oda, hogy pont úgy érzi magát, mint öt éve, amikor rákkal operálták.  Nem tudja, hogy mikor lesz ennek a „hajcihőnek” vége, ráadásul elmondása szerint szakmailag fájdalmas neki végig követni, „mit művelnek Habonyék”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik