Közélet

Petícióval követelik Pócs János lemondatását

24.hu
24.hu

2017. 12. 12. 08:06

Korábban a témában:

Pócs János fideszes képviselő még múlt héten pénteken tett közzé egy fényképet Facebookon, amin egy halott disznó látható, rajta a felirat pedig:

Ő volt a Soros.

Az eset a világsajtót is bejárta, a képviselő pedig később azt állította, a feliratnak semmi köze a milliárdoshoz, azt csak úgy kell érteni, hogy a malacot választották ki levágásra. Orbán Viktort is megkérdezték az esetről, aki csak annyit mondott: „A disznóvágás ügyei nem tartozik a kormány hatáskörébe”.

A Magyar Narancs most arról számolt be, hogy petíció indult Pócs János lemondásáért. Mindezt azzal indokolják, hogy

Ez a kép és az aláírt kommentár leplezetlen antiszemita uszítás, amely a történelem legsötétebb korszakát idézi. Azt a korszakot, amely azzal kezdődött, hogy embereket fosztottak meg emberi jogaiktól, emberi méltóságuktól, majd emberi mivoltuktól: dehumanizálva őket – szóban, írásban és a legkülönfélébb ábrázolásokon – állatoknak, disznóknak, rágcsálóknak, férgeknek, parazita lényeknek nevezve és mutatva mindannyiukat.

A petíciót eddig aláírta többek között:

  • Závada Pál,
  • Spiró György,
  • Parti Nagy Lajos,
  • Iványi Gábor,
  • Harcsa Veronika,
  • Háy János
  • Enyedi Ildikó és
  • Tamás Gáspár Miklós.

Úgy fogalmaznak,

Minden jóérzésű magyar ember nevében követeljük, hogy a Fidesz azonnali hatállyal kezdeményezze Pócs János országgyűlési képviselő mandátumáról való lemondását. Meggyőződésünk szerint nemcsak a parlamentben, hanem a magyar közéletben sem lehet helye annak, aki nyíltan uszít más közösségek ellen, aki az emberi történelem legsötétebb katasztrófájához vezető események felidézésével vagy arra való utalással tréfát űz emberek szenvedéséből, illetve aki embertelen cinizmusával félelmet kelt a ma élő nemzedékekben.

A petíció aláírói szerint ha Pócs János mindezek után a Fidesz tagja maradhat, akkor „ez nem tekinthető másnak, mint hogy a kormánypártok elfogadhatónak tartják Pócs János cselekedetét és üzenetét, és továbbra is közösséget vállalnak vele”.

Azaz nyilvánvalóvá teszik, amit eddig a legerőteljesebben igyekeztek cáfolni: hogy a Soros György ellen indított gyűlöletkampány egyik célja az antiszemitizmus szítása.

Kiemelt kép: Facebook/Pócs János

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

(FILES) In this file photo taken on April 02, 2018 Former Brazilian president (2003-2011) Luiz Inacio Lula da Silva attends a rally of Brazilian leftist parties at Circo Voador in Rio de Janeiro, Brazil.
A Brazilian court on April 18, 2018 turned down ex-president Luiz Inacio Lula da Silva's latest appeal against his 12-year sentence for corruption, seemingly putting his bid for a political comeback even farther out of reach. / AFP PHOTO / MAURO PIMENTEL
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.