Közélet

Fiatalok intették le a szirénázó esetkocsit, de ami ezután következett, az még a mentőknél is kiverte a biztosítékot

Vaskor Máté
Vaskor Máté

újságíró. 2017. 12. 12. 15:42

Két kézzel kalimpáló fiatalok miatt állt meg tegnap éjjel az Andrássy úton az a szirénázó esetkocsi, ami egy vérző sérülttel tartott épp kórházba, írja az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán.

A mentő vezetője vette észre a buszmegállóban álló csapatot, akik egyértelműen a mentőnek integettek. Amikor az egység megállt páran azonnal kereket oldottak a társaságból, de ami ezután következett az kiverte a biztosítékot még a jó szándékú segítőknél is.

Az illuminált csapat szószólója kacarászva kérdezte a mentő vezetőjét, hogy nem vinnék-e el őket az Oktogonig? Mint mondta, a hidegben nem győzik kivárni az éjszakai buszt, ezért gondolták, ha már úgyis arra megy a mentő, igazán felvehetné őket.

Az egység tagjai a döbbenettől szinte szóhoz sem jutottak.

Miután kiderült, hogy a fiatalok nem szorulnak mentőellátásra, a mentősök minimális időveszteséggel folytathatták útjukat a sérülttel.

Úgy integettek, azt hittem valami nagy baj van. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ezért állítanak meg egy villogó mentőautót

– mondta a gépkocsivezető, aki még a reggeli váltásnál is az eset hatása alatt volt.

Kiemelt kép: Facebook/Országos Mentőszolgálat

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2017. február 7.
Andy Vajna, a magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztos a Miért jönnek a hollywoodi sztárok és produkciók Magyarországra? című háttérbeszélgetés után Budapesten, a Magyar Nemzeti Filmalap székházában 2017. február 7-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Meghalt Andy Vajna

Kommentek

Budapest, 2011. február 4.
Andrew G. Vajna filmproducer, a filmipar reformjáért felelõs, 2011 januárjában kinevezett kormánybiztos interjút ad dolgozószobájában a Magyar Távirati Irodának.
MTI Fotó: Kollányi Péter
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.