Közélet

Brit nagykövet: Azt szeretnénk, ha a magyar állampolgárok és családjaik Nagy-Britanniában maradnának

Interjút adott a Magyar Nemzetnek Iain Lindsay brit nagykövet. Elmondta, hogy az állampolgárok jogainak védelmében közel állnak a megegyezéshez. Hozzátette:

Először is, nagyon erős üzenetet küldött nekik May asszony és kormánya: azt szeretnénk, ha az uniós, így a magyar állampolgárok és családjaik Nagy-Britanniában maradnának.

Megjegyezte, senki nem kéri vagy követeli a magyaroktól és más uniós állampolgároktól, hogy hagyják el az országukat, amikor a britek kilépnek az EU-ból. Azok, akik a kilépéskor már legalább öt éve Nagy-Britanniában élnek (azaz 2014 márciusa előtt érkeztek legálisan az országba), könnyedén folyamodhatnak majd az úgynevezett letelepedett státuszért. Akik később érkeztek, nem kell elmenniük, hanem kivárhatják az öt évet, és akkor igényelhetik, mondta.

A javaslatuk szerint az uniós állampolgárok a kilépésük után is mehetnek legálisan dolgozni és élni, csupán regisztrálniuk kellene.

A nagykövet hangsúlyozta:

A magyaroknak nem kell elhagyniuk Nagy-Britanniát, amikor az kilép az Európai Unióból, szívesen látjuk őket, és jelenleg nem is kell tenniük semmit, csak a brexit után kell letelepedett státuszért folyamodniuk.

Az interjúban szóba került még a sajtószabadság is. Iain Lindsay elmondta,

hihetetlenül fontos, hogy élénk legyen a média. A magyar újságok címeiből ítélve itt is rendkívül sokféle vélemény megjelenik. Mivel Magyarország a barátunk, partnerünk és szövetségesünk, ha van olyan érzékeny téma, amelyet meg akarunk beszélni velük, akkor azt zárt ajtók mögött meg is tesszük. Mi így csináljuk a dolgokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik