Közélet

Eldugott a kormány egy Paks II.-höz kapcsolódó törvénymódosítást

D. Kovács Ildikó
D. Kovács Ildikó

újságíró. 2017. 11. 30. 21:19

Egy salátatörvénybe rejtette el a kormány azt a törvénymódosítást, amely alapján a nukleáris beruházáson engedélyezésének egy fontos szabályát alakították volna át – írja a Népszava. A javaslat szerint ugyanis új reaktorblokkok engedélyezésénél a kivitelező maga hozhatta volna a saját szakértőjét, míg a jelenlegi szabályozás szerint az Országos Atomenergia Hivatalnak (OAH) hivatalból kell felkérnie független szakértőt.

Az LMP a kormányzati javaslat benyújtásakor az Európai Bizottsághoz fordult, hogy megtudja, a javaslat megfelel-e az uniós szabályoknak. Európában ugyanis a nukleáris beruházások biztonságát az Euratom Egyezmény szavatolja, a Bizottságnak pedig fontos feladata a nukleáris energiatermelés szabályainak betartatása.

A Népszava szerint az ellenzéki párt beavatkozása eredménnyel járhatott, ugyanis még el sem fogadták az eredeti törvényjavaslatot, de már megjelent a módosítás módosításának tervezete a kormány honlapján. Ebben az áll, hogy bár a beruházó kérhetné fel a szakértőt, de a törvény kizárná, hogy az adott megbízáson kívül bármilyen kapcsolat legyen közöttük. A lapnak Szél Bernadett, az LMP társelnöke azonban azt mondta: pártja olyan módosítót nyújt be, amely kötelezővé tenné, hogy az OAH kérje fel a szakértőt.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.