Közélet
Budapest, 2017. október 23.
Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke, Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt elnöke, Székely Sándor, a Szolidaritás elnöke, Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom elnöke és Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke (b-j) Budapesten, a Vértanúk terén ahol megkoszorúzták a mártírhalált halt Nagy Imre miniszterelnök szobrát 2017. október 23-án.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Az MSZP-szavazók civil miniszterelnök-jelöltre vágynak

D. Kovács Ildikó
D. Kovács Ildikó

újságíró. 2017. 11. 26. 16:18

A választók jelentős része összefogást szeretne a baloldali pártok között.
Korábban a témában:

Az MSZP, a Jobbik és a bizonytalan szavazók körében a legmagasabb (51, 49 és 38 százalék) azok aránya, akik szerint szakértő, civil miniszterelnök-jelölttel van több esélye a baloldalnak a 2018-as választásokon – többek között ez derül ki a Publicus Intézet közvélemény-kutatásából, amelyet a Vasárnapi Hírek megbízásából készítettek.

Tízből négy megkérdezett szerint a baloldali ellenzéknek civil, szakértő miniszterelnök-jelölttel van nagyobb esélye a 2018-as választásokon, és negyedannyian gondolják úgy, hogy pártpolitikussal. A megkérdezettek fele tudja elképzelni, hogy egy pártoktól független, szakértő, baloldali ellenzéki miniszterelnök-jelöltre szavazzon, a kormányváltást akarók háromnegyede. Tízből hat megkérdezett szerint az ország érdekében szükség lenne egy valódi, erős, baloldali együttműködésre.

A pártok támogatottságát tekintve nem történt nagy változás az előző hónaphoz képest. A Fidesz szavazóinak száma az összes megkérdezett körében egy pontot emelkedett, 27 százalékra, az MSZP egy százalékponttal 9 százalékra csökkent. A Jobbiké továbbra is 10 százalék, az LMP 5 százalékon, a DK 4 százalékon, az Együtt-Párbeszéd, a Kétfarkú Kutya Párt és a Momentum 1-1 százalékon áll.

A biztos szavazó, pártválasztóknál a Fidesz 50 százalékon áll, az MSZP 14 százalékon, a Jobbik pedig 17 százalékon. Ugyanebben a csoportban az LMP 7 százalékot, a DK 5 százalékot ért el. A bizonytalanok aránya 41 százalék.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Hajléktalanok mutatták meg féltett vagyonukat

Kommentek

Bavaria's State Premier Markus Soeder speaks to supporters after first exit polls were announced on public television at the Bavarian regional government building after the Bavaria state election in Munich, southern Germany, on October 14, 2018. (Photo by Christof STACHE / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.