Közélet

12 liter vért kapott a szitává lőtt észak-koreai katona

Mint korábban megírtuk, nyilvánosságra került egy videó, amin egy észak-koreai katona filmbe illő módon szökött meg hazájából tíz nappal ezelőtt. A demilitarizált zónán, a világ egyik legerőteljesebben őrzött határán keresztül autóval próbált meg átjutni Dél-Koreába.

Az észak-koreai katonák alig pár méterről tűzet nyitottak rá, hét golyó találta el, de csak a határ túloldalán esett össze, ahova már nem mentek utána. Ekkor három dél-koreai katona kúszott oda hozzá, és kimentették. A szökevényt helikopterrel szállították kórházba, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta.

A Guardian azt írja, a férfi orvosa szerint a katonát azóta is rémálmok gyötrik, hogy vissza kell mennie Észak-Koreába. Orvosa azt mondja, a 24 éves katona már tud mosolyogni, beszélni és a kezeit is képes használni.

Amikor a katona vasárnap felébredt, fájdalmában ordított, orvosa szerint pedig még mindig feszült. Az orvos arról is beszélt, hogy a férfi elmesélte neki, hogy 17 éves korában, még érettségi után lépett be a hadseregbe. Most azt mondja, soha nem menne vissza.

A katonán két nagyobb műtétet hajtottak végre, a férfi 12 liter vért kapott. Orvosa szerint nagyon hálás a dél-koreaiaknak, hogy megmentették az életét, és ennyi vért ajánlottak fel neki.

A megszökött katona elméletileg teljesen felépül, viszont több heg örökké a testén marad majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik