Közélet

„Utána mindig kaptam virágot”

Korábban a témában:

A NANE Egyesület segítségével most lehetőséget kapnak a bántalmazott nők, hogy megfogalmazzák megpróbáltatásaikat: a #VANKEPEMHOZZA közösségi fotósprojektet azért hirdették meg, mert a családon belüli erőszak áldozatait ritkán vagy egyáltalán nem hallgatják meg a környezetükben élők. Ha mégis, nem hisznek nekik, vagy nem tartják komolynak a helyzetüket.

Hány éves vagy, 11? Két év múlva visszajövök érted!
A Nem tehetsz róla, tehetsz ellene szerkesztői arra kérték a nőket, írják meg, hogyan zaklatták őket az utcán. Megírták, nagyon durva.

A hétköznapokban sokszor hallgatásra kényszerülő nők a projekt keretében egy képen keresztül üzenhetnek, a fotókat a NANE Facebookon és Instagramon teszi közzé, a képekből pedig decemberben kiállítás nyílik majd.

Az ötletet egy skóciai kvalitatív, csoportmunkára építő photvoice projekt adta a NANE-nek, az egyesület önkéntesei a 24.hu-nak azt mondták, azért választották ezt a megoldást, mert képalkotással, fotókészítéssel sokrétű érzés és tapasztalat kifejezhető.

A fotó egy olyan médium, amit mindenki tud használni, tud üzenni vele, kifejezhet vele rejtett, vagy akár művészi tartalmakat, hozzáférhet új képalkotó módszerek elsajátításához. Így nagyon alkalmas egy olyan közösségi projekthez, ahol sok ember szólítunk meg és egy nehéz témára keresünk vizuális válaszokat.

Egy olyan fotós projektet szerettek volna létrehozni, ami szélesebb közönséget szólít meg, bárkit, aki érintett a témában és használója az internetes közösségi felületeknek részt vehet a projektben.

A képek megosztása kapcsán néhány kritériumot tartanak szem előtt, például azt, hogy

  • az alkotás saját készítésű legyen,
  • a kép és a szöveg ne legyen mások számára traumatizáló, illetve
  • ne lehessen azonosítani a fotót készítő személyt.

Minden napra több segélykiáltás jut

A szexuális bántalmazások gyakoriságát hazánkban jól mutatja, hogy az önkéntesek elmondása alapján folyamatosan nagyon sokan keresik fel a NANE-t, a szervezet naponta 5-8 hívást és 2-3 írásos segélykérést kap.

Ez azonban még mindig elenyészően kevés a közel 200 ezer aktív bántalmazott kapcsolatban lévő nőhöz képest. A NANE szerint attól függ, hogy valaki nehéz helyzetben hozzájuk fordul-e, hogy máshol milyen lehetőségei vannak arra, hogy hatékony támogatást kapjon.

Ideális esetben mindez úgy működne, hogy a barátaik, ismerőseik, rokonaik tudnak segíteni nekik, valamint a hatóságok, intézmények is támogató közeget jelentenek a bajban. Így nem lenne a NANE és a hozzá hasonló szervezetek támogatására szükségük az érintetteknek.

Azonban az egyesület szerint itt még nem tartunk, ezért lenne fontosa különböző szakemberek – például szociális munkások vagy pszichológusok – képzése, illetve az isztambuli egyezmény ratifikálása is.

A NANE úgy látja, az elmúlt hetekben egymás után kirobbant szexuális zaklatással kapcsolatos botrányai kétféle viszonyulást váltottak ki az emberekből:

  • láthatóan felrázta a közvéleményt a történetek súlya és mennyisége,
  • viszont erősödtek az aldózáthibáztató, a történeteket relativizáló, elmosó hangok is.

A fotósprojekt október 24-én indult el, az eddigi három hét alatt összesen körülbelül harminc képet kaptak. Ezekből mutatunk néhányat:

Ez a naptárrészlet a lányomtól származik, aki módszeresen megjelölte egy függőleges vonallal a kisebb és nagyobb veszekedéseket, atrocitásokat. Áprilisban pedig azért van csak két jelölés, mert húsvét hétfőjén véglegesen kizártam az életemből az erőszaktevőt

– írja az egyik történet szerzője.


A következő képnél a következő  leírás található:

Nem tudom leírni, mit éreztem, de azt tudom, hogy sosem fogom tudni elfelejteni, ami történt. Csak a családom szeretete tudja gyógyítani lelkemet.

Más arról írt, hogy a családjában évtizedeken át jelen volt a bántalmazás valamelyik formája, „vagy csak csendes gyilkosként meghúzódva a háttérben, vagy nyíltan, de mindig kíméletlenül”.

Amikor átéltem ezeket, úgy éreztem, egy jégfal választ el a világtól, mely nem érti, nem értheti, ami velem, velünk történik. Az édesanyám hosszú évek után kilépett a bántalmazó kapcsolatból. Ma már mindketten büszkén és életigenléssel tekintünk a jövőbe. Ezekkel a képekkel a múltat és a jelent szeretném illusztrálni, emléket állítva az anyukámnak és az átélt eseményeknek.

Valaki csak ennyit tudott hozzáfűzni:

utána mindig kaptam virágot.

A NANE és a Patent statisztikáiból az alábbi adatok derülnek ki:

  • Minden ötödik nő olyan családban nőtt fel, ahol az apja verte az anyját.
  • A nők elleni erőszakos bűncselekmények 22 százalékát partnerük vagy volt partnerük követte el. A férfiakra nézve ugyanez 3 százalék.
  • Magyarországon minden héten legalább egy nőt meggyilkol férje vagy volt férje, élettársa vagy volt élettársa, barátja vagy volt barátja.
  • A nők 23 százaléka élt át legalább valamilyen fizikai erőszakot jelenlegi vagy volt férfipartnere által.
  • A testi erőszakot átélt nőket partnerük az esetek legkevesebb 7 százalékában szexuálisan is bántalmazta.

Ehhez képest Németh Szilárd hétfőn azt mondta, a Fidesz soha nem fogja támogatni az isztambuli egyezményt, mivel szerinte ez egy olyan egyezmény, amelybe „ebből a PC-világból belecsempésztek olyan passzusokat, amely gyakorlatilag a hagyományos családmodellt támadja, ha úgy tetszik, a gender filozófiát próbálják átültetni”.

A NANE több civil szervezettel együtt ezzel szemben petíciót hirdetett, amelyben követelik az isztambuli egyezmény ratifikálását. Úgy vélik, a megfelelő végrehajtása biztosítaná az átfogó, hatékony és szakszerű fellépést.

Az Isztambuli Egyezmény az első olyan európai jogi eszköz, amely átfogó keretet hoz létre a nők védelmére az erőszak minden formájával szemben. Célja az erőszak megelőzése, az áldozatok védelme és az elkövetők felelősségre vonása. Az egyezményt eddig 25 ország ratifikálta, köztük legutóbb Németország. Magyarország 2014 márciusában írta alá az egyezményt, a ratifikációra azóta sem került sor hazánkban.

Az egyesület ezen kívül arra is felhívja a figyelmet, hogy egyszerű hétköznapi tettekkel is fel lehet lépni a nők elleni erőszak ellen.

Jó példa az a mítosz, hogy az érintettek soha nem szólnak senkinek. Egy mesterségesen kialakított és fenntartott mítosz, amelynek célja éppen az, hogy az érintettek ne beszéljenek. Az igazság az, hogy az emberek szoktak beszélni az őket ért sérelmekről a barátoknak, ismerősöknek, rokonoknak, kollégáknak. Ugyanez igaz azokra az érintettekre is, akik szexuális zaklatás vagy akár erőszak áldozatai lesznek.

A többség tehát gyerek- és felnőttkorban is elmond valakinek valamit, ha pedig ekkor áldozathibáztatást, közönyt vagy lekicsinylést kapnak válaszul, akkor legközelebb már kevésbé mernek beszélni róla, végül pedig teljesen elhallgatnak.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.