Közélet

Csúsznak a beruházások, de a kormány nem kér kötbért

Juhász Péter szerint áltevékenységet folytat a Fidesz, miközben hihetetlen pénzeket tudnak kicsatornázni az építkezéseken.

Sem a Bibó szakkollégium felújítása, sem a Nemzeti Lovarda nem készült el határidőre, a kormány mégsem tart igényt kötbérre. Mindkét beruházáson kormányközeli cégek dolgoznak – számolt be a Hír TV.

A kollégiumnak májusra kellett volna elkészülnie, hogy a vizes vb egyik szálláshelye legyen, de meghosszabbították a határidőt november 15-re. A Ménesi úton még most is dolgoznak, közben pedig a költségek is nőttek, 405 millióról csaknem 600 millióra.

A Nemzeti Lovarda átadásának határidejét többször is módosították, a legutóbbi dátum 2017. október 31. volt. A munkát nettó 2,5 milliárd forintért vállalta el a Mészáros Lőrinc gyermekeinek tulajdonában lévő Fejér-Bál Zrt. és a miniszterelnök vejéhez köthető West Hungária Bau Kft., az összeg időközben 300 millióval nőtt a pótmunkákra hivatkozva.

A lovarda esetében közműkiváltásra, a kollégiumnál az építési engedély kiadásának késedelmére hivatkoztak.

Az Együtt elnöke szerint teljesen egyértelmű áltevékenység a Fidesz részéről, hogy olyan funkciókkal címkézik fel a beruházásokat, amelyeket nem láthatnak el. Ahogy a Bibó szakkollégium nem készült el, úgy a margitszigeti Casino sem – mondta Juhász Péter, aki az utóbbi beruházás ügyében az átadás késlekedése és a kötbér elmaradása miatt feljelentést tett. Szerinte ezekre a beruházásokra nincs szükség, de jelentős vagyonelemek kerülhetnek át magánkezekbe, az építkezéseken hihetetlen pénzeket tudnak kicsatornázni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik