Közélet

Airbnb tulajdonosokat és lakáskeresőket vernek át csalók Budapesten

Újkori ingatlanos csalókról ír a 444, akik lelopják a képeket az Airbnb-ről, meghirdetik a lakást, aztán lelépnek a foglalóval.

A lap Erika esetéről számol be, aki október elsején meglátta álmai hirdetését az ingatlan.com-on: Andrássy út és Nagymező utca sarka, 71 négyzetméter, emelet, felújítva, 28 millióért. Ezen a környéken, egyébként az átlag négyzetméterár 1 millió forint.

Erika nagy nehezen elérte az „eladót”, aki azt mondta neki, hogy csak két hét múlva nézheti meg a lakást, így is majdnem letette a foglalót, de érezte, hogy valami nem stimmel.

Nyomozni kezdett, hamar utolérte a valódi tulajt, akinek fogalma se volt arról, hogy lakását árulják.

Erika közben megkapta a letéti szerződést, „eladóék” pedig már egy pesti bankban várták volna, hogy aláírhassák a dokumentumokat, és átvegyék a közel 3 milliós foglalót. Erika ekkor persze már tudta, hogy ez egy ordas nagy átverés, ahogy arra is hamar rájött, hogy nem ő az egyetlen kiszemelt.

Egy másik, 108 négyzetméteres felújított emeleti lakást az Opera mellett az Andrássyn 26 millióért „árultak” a csalók az ingatlan.com-on. A tulajdonos hamar rájött, mi is történik, mert állandóan keresték, hogy valóban eladó-e a lakás. A tulaj itt végül nem adta ki a lakást, így a csalók nem tudták itt fogadni a vevőket, és nem tudták tőlük elkérni az „előleget”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik