Közélet

LMP: A kormány és az MNB is átverte a devizahiteleseket

A párt azt szeretné, hogy addig ne lehessen senkit kilakoltatni, amíg nincs valódi megoldást nyújtó törvény.

Az LMP szerint a kormány ismét becsapta a devizahiteleseket: a kormánytöbbség által elfogadott jogszabállyal ugyanis csak 2018 áprilisáig, a választásokig állította le a károsultak kilakoltatását.

Ez elfogadhatatlan és felháborító, ezért Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettes és Hadházy Ákos társelnök olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely alapján az eladósodott családokat nem lehet kilakoltatni addig, amíg egy tényleges megoldást nyújtó új törvény nem születik, illetve amíg az Európai Bíróság nem dönt a folyamatban lévő ügyekről.

Magyar családok ezreinek sorsa nem lehet kampányfogás.

Az LMP szerint a devizahitelezés valódi károsultjainak továbbra is megoldatlan a helyzetük. A végleges megoldását jelentő átfogó törvényi szabályozásig ezért a párt megtiltaná a devizaadósok kilakoltatását. A végrehajtóknak tilos lenne az árverésen értékesített lakóingatlan kiürítésére irányuló hitelezői kérelmeket is teljesíteniük. Az LMP emlékeztetett rá, hogy a Fidesz-kormány nem érzi kötelezettségének több százezer család alapvető életfeltételeinek biztosítását, csak ócska kampánycélokra használja fel a magyar családok mindennapi problémáit.

Hadházy Ákos előzőleg arról beszélt, hogy az MNB 800 milliárd forintot “keresett a devizásokon”. A Hír Tv reggeli műsorában az LMP politikusa azt mondta, ez az eddig bevallott 160 milliárd ötszöröse, ennyi volt a nyereség a devizahitelek árfolyamátváltásán, amit szerinte a jegybank egy augusztusi közleményében el is ismert. Az ellenzéki politikus szerint a Magyar Nemzeti Bank úgy nyerészkedett, hogy a korábban 160 forintos árfolyamon beszerzett eurót 260 forintos árfolyamon adta el a bankoknak az átváltáskor. Ez a pénz megoldást jelenthet a devizahitel-károsultak gondjaira és a sorozatos kilakoltatások megakadályozására – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik