Közélet

Mivel érdemes a metrópótlás első munkanapján utazni, ha nem akar megőrülni?

Ugyan szombaton hivatalosan elkezdődött a 3-as metró felújítása (a Lehel tér és Újpest-Központ végállomás közötti szakaszt újítják fel első körben, alsó hangon egy évbe is beletelik ez), de az igazi őrület hétfőn, az első munkanap lehet. Sokan ekkor fognak szembesülni azzal, mi az a tömegnyomor és megnövekedett menetidő.

Metrópótló ekkor és ezen a szakaszon jár

  • Az M3-as metró csak munkanapokon, hajnaltól 20:30-ig, és csak a Kőbánya-Kispest – Lehel tér szakaszon közlekedik.
  • Hétvégén egész nap és hétköznaponként este fél 9-től a teljes vonalon metrópótlók zötykölődnek.
  • Hétköznap hajnaltól este fél 9-ig a Lehel tér és Újpest-Központ között is metrópótlók járnak.

A Közlekedő Tömeg civil szervezet tanácsokat ad a tömegközlekedőknek. Legfrissebb Facebook-posztjuk azoknak hasznos, akik Rákospalotáról igyekeznek a belvárosba.

A metrópótló buszok mellett a meghosszabbított útvonalon, Rákospalotáról az M3-as metró Lehel téri végállomásáig közlekedő 12M villamos is igénybe vehető.

A villamos által nem érintett részekről ajánlott rögtön a belváros irányába elindulni, Újpest érintése nélkül:

– a 25-ös és a 225-ös autóbuszokkal az M1-es metró,

– a 196-os és a 196A buszokkal pedig Újpalotán átszállva a Rákóczi úti gyorsjáratok is elérhetőek.

– Aki teheti, az 5-ös busz helyett használja a 69-es villamost, mellyel szintén elérhető az M1-es metró.

Ajánlott videó mutasd mind

Újabb havazás érkezik

Megszűnik a köd és jelentős mennyiségű csapadék érkezik térségünkbe, több helyen eshet hó, havas eső.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.