Közélet

Ma még gyűjtsék be a napsugarakat, mert holnaptól elromlik az idő

Könnyen lehet, hogy a mai az utolsó olyan nap a tél előtt, amikor még jó idő van, a nap is süt.

A köd feloszlása után többnyire fátyolfelhős, napos idő várható vasárnap, de a Dunántúlon helyenként közepesen és erősen felhős területek is lehetnek – írja a Kiderül.hu. Csapadék nem valószínű. A déli, délkeleti szél napközben többfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére többnyire 5 és 10 fok közé hűl le a levegő, de az Észak-Alföldön és az Északi-középhegységben helyenként 0, 4 fok is lehet.

  • Holnap aztán már sok helyen a napsütés hiányozni fog. A Dunántúlon erősen vagy közepesen felhős idő várható hétfőn, de a nyugati határszélen végig borult marad az ég. A Nyugat-Dunántúlon eső is lehet. A szél több helyen feltámad.
  • Kedden a Dunántúl déli és nyugati részén erősen felhős lesz az ég, elszórtan eső, zápor is várható. Másutt kissé felhős, csapadékmentes időre van kilátás.
  • Szerdán aztán már több helyen kell az esernyő: terősen felhős idő várható, szórványosan valószínű kisebb eső, zápor. A legmagasabb nappali hőmérséklet azonban 9-14 fok között várható még így is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik