Közélet

Újabb részletek derültek ki a New York-i merénylőről

Mint korábban megírtuk, nyolc ember meghalt és legalább tizenegyen megsérültek, miután kedden New Yorkban egy kisteherautó forgalmas bicikliútra hajtott, több embert elgázolt majd egy iskolabusszal ütközött.

Annyit tudni az elkövetőről, hogy Üzbegisztánból származik és 2010-ben érkezett az Egyesült Államokba. Lakhelye a floridai Tampában van. A neve: Sayfullo Saipov.

Előkerült egy videó a New York-i merénylőről
Menekülni próbált, miután nyolc embert megölt és tizenegyet megsebesített.

Mint kiderült,  Saipov 2013 márciusában feleségül vett egy üzbég nőt. Házassági anyakönyvi kivonatuk szerint mindketten taskenti születésűek. Ohio államban a férfi bejegyeztetett két vállalkozást is, az egyiket 2011-ben, a másikat 2013-ban teherautósofőrként, gépkocsivezetői engedélyét Florida államba állították ki.

Számos közlekedési kihágás volt. 2016 áprilisában letartóztatási parancsot adtak ki ellene, mert nem jelent meg azon a bírósági meghallgatáson, amelyen a teherautójának hibás fékjei miatt történt balesetet tárgyalták. Az ügyet végül pénzbüntetéssel megúszta.

Saipov az első vizsgálatok szerint nincs jelen a közösségi médiában.

A rendőrség már kedden kihallgatta őt a kórházban, még az előtt, hogy megműtötték, de nem közöltek részleteket esetleges vallomásából.

Az Iszlám Állam propagandájának hatása alatt állhatott, de nincs jele annak, hogy közvetlen kapcsolatban állt volna a dzsihadista szervezettel.

A férfi egy ismerőse, akinél korábban lakott, elmondta, hogy a férfi mindig dolgozott. Nem járt társaságokba, mindig hazament pihenni, majd ismét munkába ment.

Saipov spontán módon lett vallásos. Az Egyesült Államokban kezdte tanulmányozni az iszlámot, mivel azt nehezen tehette meg hazájában Üzbegisztánban, ahol szigorú ellenőrzés alatt áll az iszlám tanulmányozása

– mondta el Stow város üzbég közösségének egy tagja, Mirrakhmat Muminov, aki jól ismerte a férfit, és többször beszélt vele az elmúlt hónapokban.

A két-három éve Stowban élt férfiról Muminov elmondta, hogy nehezen illeszkedett be az Egyesült Államokban, kevés barátja volt, rossz kommunikációs képességekkel bírt, és az angolja is rossz volt.

Visszahúzódó volt, ideges, néha agresszív. Ezért magányos volt és a saját világában élt. Nem volt népszerű

– tette hozzá.

Muminov úgy tudja, hogy néhány hónappal ezelőtt született meg Saipov harmadik fia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik