Közélet

Arabul hagyott búcsúlevelet a New York-i merénylő

Sayfullo Sapiov hetekig tervezte a gázolást.

Arabul írt üzenetet és hetekig tervezte tettét az a férfi, aki kedden New Yorkban kisteherautóval nyolc embert halálra gázolt – közölte szerdai sajtótájékoztatóján John Miller, a New York-i rendőrség helyettes vezetője. a merénylő, a 29 éves üzbég származású férfi, Sayfullo Saipov üzenetében az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezetet éltette, miszerint „az Iszlám Állam örökké létezni fog”.

Amint arról korábban beszámoltunk, az amerikai hatóságok adatai szerint a merénylő az Egyesült Államokba érkezése után kezdett el informálódni az Iszlám Államról és az radikális iszlámizmusról – közölte a belügyi szervektől kapott tájékoztatása alapján, de más részleteket nem árult el a jelenleg is folyó nyomozásról.

John Miller azt is elmondta, hogy a merényletben súlyos sérüléseket szenvedő 11 emberből négy állapota szerdán még mindig válságos volt, bár stabil.

A hatóságok szerint New Yorkot nem fenyegeti terrorveszély,

erről szerdai sajtótájékoztatóján Bill De Blasio, a város polgármestere beszélt.

„Nem hagyjuk, hogy a terroristák valaha is győzelmet arathassanak. Nem szabad megengedni, hogy vallási alapon különböztessenek meg embereket, egy egész vallás híveit, képviselőit figyeljék meg, ellenőrizzék” – mondta De Blasio.

A külföldi halálos áldozatokról szólva – akik Németországból, Argentínából, Belgiumból érkezett turisták voltak – a polgármester leszögezte: „mindörökre New York polgárai” maradnak.

Érettségi találkozóra utaztak az áldozatok

A keddi New York-i merénylet nyolc halálos áldozata közül öt argentin volt, és azért utaztak az amerikai nagyvárosba, hogy megünnepelék az érettségijük 30. évfordulóját.

A találkozóra nyolcan voltak hivatalosak, mindannyian Argentínában érettségiztek Rosario városában 1987-ben, és az öt halálos áldozat mindegyike ott élt azóta is. Egyikük azonban az Egyesült Államokba települt át, és ez adta az apropót, hogy New Yorkban és Bostonban ünnepeljék meg a 30. évfordulót. A társaságból egy hatodik áldozat túlélte a merényletet, de megsérült, és kórházban ápolják.

Rosarióban a műszaki középiskolánál összegyűlt gyászolók egyperces csenddel emlékeztek meg szerdán a város öt halottjáról.

Kiemelt kép: Europress/Spencer Platt/Getty Images/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik