Az igazság helye volt Auschwitz, ahol már semennyire nem számított, mennyi pénz van a bankszámládon, hogy nézel ki, nem volt helye esetlegességnek, ami dönt az ember érvényesüléséről a világban, ideértve, hogy melyik kéményen ejtett be a gólya, milyen a bőröd színe, minden rang leolvadt, nem volt mivel becsapni másokat, ahol már nem számított, minek mutatod magad, csak az, hogy valójában ki vagy

– mondta Röhrig Géza a Baranya megyei Gilvánfa tanodájának templomában, a kereszt alatt ülve, és oda lyukadt ki, hogy a filmforgatás után, amikor visszatért a „színlelős életbe”, amikor vissza kellett illeszkedni a „hazugság világába”, hiányzott neki Auschwitz.

Ez volt a legfurcsább.

Az Oscar-díjas Saul fia főszereplője, aki nem mellesleg Biblia-magyarázó tanár, a Mazsihisz szervezésében érkezett a négyszázhuszonfős faluba. (A zsidó szervezet nemrégiben indított szociális projektet, és a Napfény Farm Szociális Szövetkezettel együttműködve adományokkal segíti a gilvánfalvaiakat.)

Röhriget a történelemtanár, jogvédő Heindl Péter várta Gilvánfán, harminc éve tanít a környéken, neki is köszönhető, hogy tanoda működik itt, az ország egyik legszegényebb településén. Iskola rég nincs Gilvánfán, néhányan Magyarmecskére, mások Sellyére járnak át. Sőt, kocsma és bolt sincs, dobozos autó a mozgó szupermarket.

A másodikos Krisztián is Röhriget várta, kérdezte, honnan vagyunk, mondtuk, Budapestről. Mire ő:

A testvérem egyszer volt már ott, de én nem akarok.

Magyarázatra nem futotta, jöttek sorban a gyerekek. Többek kezében tablet: oktatási program zajlik, gilvánfai diákokat mentorálnak budapesti középiskolások, Skype-on tartják a kapcsolatot.

"Azt mondja a tévé, egyre könnyebb lesz, de a lófaszt lesz könnyebb"

Gyerünk Gilvánfára, ahol acélfelnivel gyúrnak, fotókiállítás előtt miséznek, s havonta egyszer jön az orvos. Nagytotálos riport.

Mire Röhrig megérkezett, néhány felnőtt mellett tizenhat gyerek gyűlt össze. A tanodások szórólapokat osztottak a héten, úgy értesítették a családokat, hogy Oscar-díjas film főszereplőjét várják a faluba, sőt, a hét elején levetítették a Saul fiát.

Hamar kiderült, hogy a gyerekek közül csak páran nézték végig a filmet, így Röhrig el is engedte a témát, inkább azt kérdezte:

Ki az, aki úgy gondolja, hogy itt marad a faluban?

Egyetlen srác keze se kúszott a magasba, mind arra készül, hogy felnőttként elmegy innen.

Fájdalmas szurkolni nekik. Hiszen, ha képesek kitörni, a falu hal meg.

Röhrig hol kérdezett, hol mesét mondott, s amikor kutya osont a terembe, arról érdeklődött, milyen állatokat tartanak a faluban.

Beszélt arról, hogy New Yorkban él, az óperenciás tengeren is túl. Tizenhét éve van ott, annyi idő alatt „betelik az ember, akár egy üzenetrögzítő”, így igyekszik végre hajóját hazakormányozni.

A gilvánfaiak közül Móni, egy ötvenes cigányasszony volt a legbátrabb, hitről, kételyről, Isten hollétéről kérdezett. Röhrig neki válaszolta, sokat gondolkodott, mit kérne Istentől, ha egyet kívánhatna. Végül arra jutott, az emberek legyenek olyanok, mint a fák: legyenek máshogyan télen, tavasszal, nyáron, ősszel, aki szegény, legyen gazdag, aki gazdag legyen szegény, aki magas, legyen alacsony, aki alacsony, legyen magas, szépből csúnya, csúnyából szép legyen, akinek sötét a bőre színe, legyen világos, akinek világos a bőre, annak legyen sötét.

Változzon minden, semmi ne azon múljon, hová születtünk, hogyan nézünk ki, csak az számítson: kik vagyunk.

Móninak folyt a könnye, más szeme is csillogott.

Röhrig megjegyezte, senki nem tudja, melyik világra ébred, amikor aludni tér. Mesélt arról, hogy állami gondozottként nőtt fel, mesélt első házassága kudarcáról, és arról, azért maradt Amerikában, hogy a gyerekei közelében élhessen.

A hideg verejték folyt a hátamon a gondolattól, hogy megkérdezik a fiamtól és a lányomtól a homokozóban, hogy where is your father?, azaz hol van apukád?, és ők azt válaszolják, hogy Budapesten

– mondta a színész, aki úgy vélte, a halálos ítéletét írta volna alá, ha hazajön, miközben gyermekei odakint élnek. Maradt hát, árvaként nem apátlaníthatott el gyerekeket.

A gilvánfaiakat a szegénység érdekelte, az, hogy miért szegény, aki szegény, Isten miért engedi a nyomort.

Röhrig egy harlemi nincstelen fekete asszonyt idézett, aki szerint

a jóisten nem szadista, aki kiválaszt a szegénységre, azért teszi, mert látja benne az erőt: hordozni a nincstelenség terhét.

Végül énekelt Röhrig, „úgy, de úgy várok reád”, némán hallgatták gyerekek, felnőttek az árva, intézetis fiút, aki Oscar-díjas film főszerepéig vitte, most meg minden vágya, hogy a több ezer éves szent szöveget elbeszélje annak, aki kíváncsi rá.

(Hamarosan nagyinterjút is olvashat portálunkon Röhrig Gézával!)