Közélet

A Fidesz sarokba szorította az ellenzéket a választási törvénnyel

A Policy Agenda szerint az ellenzéknek egészen új taktikát kell választania 2014-hez képest.

Nem tud mit kezdeni az ellenzék azzal helyzettel, amit a Fidesz-KDNP hozott létre a választási törvénnyel, mert semmi garancia nincs arra, hogy egy közös lista, egy koordinált egyéni jelöltállítás, vagy az önálló indulás jobb eredményt hozna. Ez az egyik állítása annak az elemzésnek, amelyet a Policy Agenda készített. A másik, hogy az ellenzék nem tudta bővíteni a tábora nagyságát, az elemzők szerint ugyanis a bizonytalanok arányának visszaeséséből (41,3 százalékról 38,8 százalékra) a kormánypártok profitáltak. A kormánytámogatók és a kormányváltást akarók aránya nagyjából ugyanannyi 2017 októberben (29,5 százalék, 31,7 százalék), mint 2013 hasonló időszakában (27,3 százalék, 31,4 százalék).

Elmozdulás az ellenzéken belül történt, ugyanis mára a Jobbik lett a legnagyobb ellenzéki párt, bár támogatottsága nem éri el az MSZP szintjét. Ugyanakkor nem a szocialisták vesztették arányaiban a legtöbb szavazót, hanem az Együtt-Párbeszéd, az ő támogatottságuk ugyanis 4 százalékot esett. Az ellenzéki oldalon a legjobban a DK és az LMP járt, 2,3 százalékos, illetve 0,6 százalékos emelkedéssel, illetve megjelent a Momentum, amelynek 1,6 százalékos támogatottságot mért a Policy Agenda.

A kormányoldal számára hasonlóképpen sikertörténetként kezelhetők az időközi szavazások is. 13 alkalommal állított jelöltet a Fidesz, ezeken a 2014-ben kapott szavazatszámnak a 79 százalékát hozni tudták. Még úgy is, hogy a részt vevők száma a fele volt. Darabszámban vesztettek ugyan szavazókat, de arányaiban az ellenzék járt rosszul, és így nem lehet azt állítani, hogy a biztos győzelem tudatában kevésbé lehet aktivizálni a kormánypárti szavazóbázist.

A Policy Agenda szerint ahhoz, hogy az ellenzék jobban szerepeljen 2018-ban, mint három évvel ezelőtt, egészen más taktikára lesz szükségük, miközben a Fidesz-KDNP-nek elegendő lesz a saját táborának összetartása.

Ez az úgynevezett hidegkampány, amelynek során a kis részvétel aktív kormánypárti szavazókkal stabil Fidesz-többséget hozhat. Ennek fontos eleme, hogy a menekültellenes kampány továbbra is az előtérben maradjon, illetve az is, ha az ellenzéki pártok vitái a nyilvánosság előtt zajlanak, mert az erősíti azt a képet, hogy a Fidesz az egyetlen kormányzóképes erő.

Amennyiben az ellenzék a forró kampányt választja a Fidesszel szemben, úgy el kell kezdeniük emelni a választások tétjét, például azzal, hogy ez az utolsó esély a demokrácia megmentésére. Valamint le kell egyszerűsíteni a választási üzenetet: Európai Unió vagy Moszkva, diktatúra vagy demokrácia. Az elemzők szerint ezzel sok szavazót lehet megmozgatni és egy platformra tudja hozni az ellenzéki pártokat. Az is segíthet, ha a napirenden tartják a korrupciós ügyeket. Ugyanakkor figyelni kell az egyensúlyra, mert a „túl forró” kampány elijesztheti a szavazókat.

Kiemelt kép: MTI/Ujvári Sándor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik