Közélet

Féléves mélyponton a Fidesz támogatottsága

A teljes népességen belül és a biztos pártválasztók között is veszített támogatottságából a Fidesz, derül ki az Iránytű Intézet kutatásából, melyet a Magyar Nemzet megbízásából készítettek.

A biztos szavazók körében 51 százalékról 43 százalékra esett a Fidesz támogatottsága, a Jobbik minimális csökkenés után továbbra is a második 22 százalékkal, az MSZP pedig kicsit  javított eredményén, a harmadik 11 százalékkal. Hozzáteszik, a felmérés még akkor készült, amikor Botka László volt a szocialisták miniszterelnök-jelöltje.

A kutatás szerint a kisebb pártok közül a Demokratikus Koalíció és az LMP jutna még be az Országgyűlésbe. A biztos választók között a Momentum és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is 3 százalékon állt, az Együtt 2 százalékos bázissal bírt, a Párbeszédet mindössze 1 százalékra mérték.

A teljes népességet tekintve a sorrend ugyanez, a Fidesz kicsit ebben is gyengült, az augusztusi 31 után szeptemberben 28 százalékot mért a kormánypártnak az Iránytű Intézet.

A lap megemlíti, hogy az elmúlt fél év méréseit figyelembe véve a Fidesz mélyponton van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik