Közélet
Páty, 2017. október 10.
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Nemzeti Ipari Park Üzemeltetõ és Fejlesztõ Zrt. beruházásában épült új nemzetközi logisztikai központ megnyitóján Pátyon 2017. október 10-én.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Orbán elmondta, mire teremtette a Jóisten Magyarországot

24.hu
24.hu

2017. 10. 10. 10:53

Magyarországon minden készen áll ahhoz, hogy a következő évek a gazdasági sikerek jegyében teljenek el

– jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Pátyon, a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. beruházásában épült új nemzetközi logisztikai központ megnyitóján, írja az MTI.

Közölte: a kormány elindította Európa legnagyobb, ipari parkok fejlesztésével foglalkozó beruházássorozatát. Ennek két zászlóshajója a pátyi és a hatvani beruházás, de ez csak a kezdet, mert megindulnak azok a projektek, amelyek lefedik ipari parkokkal egész Magyarországot.

A kormányfő szerint a kontinens „szívében” lévő Magyarországot „a Jóisten is arra teremtette”, hogy kiemelkedő teljesítményt nyújtson a logisztikai iparban.

Megjegyezte: Magyarországnak, a nemzetgazdaságának és a logisztikai iparágnak is az az érdeke, hogy Európa belső határai nyitottak legyenek, a külső határok pedig védettek és zártak.

 Kiemelt kép: MTI Fotó/Szigetváry Zsolt

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nikola Gruevski, Macedonia's prime minister, speaks during the 10th Bloomberg BusinessWeek European Leadership Forum, in London, U.K., on Tuesday, Nov. 23, 2010. The one day conference brings together key speakers from Government, Finance and International companies at City Hall, in London. Photographer: Chris Ratcliffe/Bloomberg via Getty Images
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.