Közélet

Durva DK-videó: Orbán kilépne az EU-ból

Idézetgyűjtemény csak tiszta forrásból, bónusz Hofi Géza.

A 2018-as országgyűlési választás tétje, hogy Magyarország Orbánt vagy Európát választja – tudatta sokadszor a DK, jelezve, hogy a Fidesz régóta a kilépést készíti elő az unióból.

Az ellenzéki párt ennek igazolására egy videóban idézi vissza, hogy Orbán, Bayer Zsolt, Kövér László, Lázár János és Kovács Zoltán kormányszóvivő miként vélekedett az EU elhagyásáról.

A párt rajtuk kívül idézi a néhai legendás humoristát, Hofi Gézát is.

Az a különbség Isten és Orbán Viktor között, hogy Isten nem akar Orbán Viktor lenni.

Ezt a nagy nevettető már akkor tudta, amikor még csak nagyon kevesen, azóta pedig Orbán tönkretette, kirabolta az országot – írja a DK közösségi oldalán.

A párt elnöke, Gyurcsány Ferenc szerint sokan most is nevetnek csak, amikor ők arról beszélnek, hogy Orbán 2018 után ki akar lépni az EU-ból, de az emberek azt sem hitték el, hogy elveszik a magánnyugdíjakat, korlátozzák a sajtószabadságot. Pedig csak nem figyeltek eléggé, Orbán, Lázár és a többiek már készítik elő az unió elhagyását.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.