Közélet

Az elnök is részt vett Koszovó első melegfelvonulásán

Néhány százan vettek részt kedden Pristinában az első olyan melegfelvonuláson, amelyet a helyi LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű) szervezetek közösen tartottak meg.

A szeretet nevében mottójú felvonulás kilenc civil szervezet összefogásával valósult meg, a célja pedig az volt, hogy felhívja a figyelmet a koszovói társadalomban tapasztalható homofóbiára és előítéletességre.

A felvonuláson részt vett Hashim Thaci koszovói elnök, valamint a kormány és a politikai pártok több tagja is. Az államfő az eseményen kijelentette:

minden koszovói állampolgárnak joga van kifejezni saját hitét, véleményét és nemi hovatartozását.

A hivatalos szervek támogatása ellenére a rendezvény több fenyegetést is kapott, ezért több száz rendőr biztosította a felvonulás útvonalát a koszovói főváros központjában.

Annak ellenére, hogy a hírekben az első koszovói melegfelvonulásról beszéltek, az országban az utóbbi néhány évben több kisebb rendezvényt is szerveztek. A legutóbb tavaly, a homofóbia-ellenes világnap alkalmából tartottak melegfelvonulást Pristinában, amelyen szintén több százan vettek részt, közöttük Hashim Thaci is.

A koszovói alkotmány tilt mindenféle negatív diszkriminációt, ugyanakkor nem tér ki külön az LMBT-közösséget érintő jogokra, a főleg muszlim vallású országban az azonos neműek házassága sem engedélyezett.

(kiemelt kép: mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik