Közélet

Mire számíthat most Orbán a németektől?

Miközben a Fidesz a stabil gazdasági kapcsolatokból levezethető pragmatizmus és a német szociáldemokratákkal való kiélezett viszonya okán valóban Merkel kormányzásának folytonosságában volt érdekelt, az uniópártok meggyengülése és a szélsőjobboldal előretörése kapóra jön a magyar kormányfő vízióinak igazolásához. A Political Capital külpolitikai elemzőjének írása.

Noha Orbán Viktor kormányfő előzetesen arra szólított fel, hogy „egy csendes imát mondjunk el minden este a mostani, hivatalban lévő kancellár mandátumának meghosszabbítása érdekében”, utólag visszafogottan gratulált Angela Merkel és az uniópártok győzelméhez. Mindeközben a kormányzati irányítású magyar média a német kancellár meggyengülésétől volt hangos, az interpretációk többsége szerint Merkel úgy nyert, hogy bukott, amit elsősorban elhibázott bevándorláspolitikájának köszönhet.

Angela Merkel megint kancellár lesz, de jobb eredményre számítottak
Története során először a szélsőséges hangoktól sem mentes AfD is bejutott a német szövetségi parlamentbe. Azt még nem tudni, hogy a negyedik kancellári ciklusát megkezdő Merkel uniója kivel alakít kormányt, de az biztos, hogy számukra így is csalódást keltő eredmény született.

Jóval kevesebb szó esett a Fidesz bajorországi testvérpártjának és szövetségesének, a Keresztényszociális Unió (CSU) meggyengüléséről, amely saját tartományában tíz százalékponttal esett vissza. Orbán különösen jó viszonyt ápol a CSU-val, amit nemcsak az elmúlt évek során Bajorországba tett látogatásai jeleznek, hanem az is, hogy 2015-2016 folyamán a magyar kormány képviselői többször is nyíltan kritizálták Merkelt, ami már-már a német belpolitikába a CSU oldalán történt beavatkozásnak tekinthető.

A kormányzati propagandának felületet biztosító hazai médiumok annál nagyobb hangsúlyt fektettek a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) megerősödésére, amely 12,6%-kal a harmadik legnagyobb Bundestag-frakcióként kezdhet neki első szövetségi parlamenti ciklusának. A német erőviszonyokat és pártrendszert alapjaiban átrendező AfD sikere valóban a bevándorlásra vezethető vissza, ami a német választók számára továbbra is az egyik legfontosabb probléma. Jelzésértékű, ahogy a magyar kormányzati irányítású média azt hangsúlyozta, hogy a „hazug liberális-baloldali médiaelit szorítja rasszista kategóriába az AfD-t, míg a szavazóikat egyszerűen lehülyézik”.  A szóban forgó médiumok szerint a német szélsőjobboldal előretörésének és a nagykoalíció meggyengülésének elsősorban abban van jelentősége, hogy továbbra is érvényes az orbáni tételmondat a globális elitekkel szembeni „lázadás évéről”. Miközben tehát a Fidesz a stabil gazdasági kapcsolatokból levezethető pragmatizmusa és a német szociáldemokratákkal való kiélezett viszonya okán valóban Merkel kormányzásának folytonosságában volt érdekelt, az uniópártok meggyengülése és a szélsőjobboldal előretörése kapóra jön a magyar kormányfő víziójának igazolásához.

Fotó: MTI/ Miniszterelnöki Sajtóiroda / Kobza Miklós

A magyar-német kapcsolatok jövőbeni alakulását nagy mértékben meghatározza majd, hogy Merkel végül milyen összetételű kormánykoalíciót alakít. Jelenleg a liberális FDP-vel és a zöldekkel kiegészülő Jamaica-koalíció tűnik a legvalószínűbbnek, ami egyszerre lehet áldás és átok a magyar kormány számára. A CSU bajorországi meggyengülése és az AfD előrelépése a második legerősebb tartományi szereplővé jelentős nyomás alá helyezheti a Kereszténydemokrata Uniót (CDU) azzal kapcsolatban, hogy még keményebb bevándorláspolitikát folytasson. Egyes olvasatok szerint a választók azért büntették a keresztényszocialistákat, mert a párt nem volt képes érdemben befolyásolni Merkel bevándorláspolitikáját. A bajorországi tartományi választások előtt álló CSU ezért markánsabb startégiával szabna gátat az AfD további térnyerésének. Noha a német kancellár a CSU nyomása ellenére továbbra sem hajlandó felső határt szabni a németországi menedékkérőknek,

a németországi politikai klíma Orbán Viktor érdekeinek megfelelően alakulhat át.

Orbánt erősíthetik az esetleges szankciók is

Rövid távon ugyancsak a parlamenti választási kampányra készülő Fidesznek kedvezne, ha az új német kormány keményebben lépne fel az uniós menekültügyi szabályok betartatásában (kvóta, dublini rendszer stb.). A CDU-ban sokan úgy vélik, hogy az AfD nem erősödött volna meg ennyire, ha Berlin következetesebben képviseli a kvótahatározat érvényesítésének fontosságát Németország tehermentesítése érdekében. Egy határozottabb fellépés feltehetően a Zöldeknek és az FDP-nek sem lenne ellenére, kérdéses ugyanakkor, hogy Merkel hajlandó lesz-e konfrontatívabb fellépésre a kvótamechanizmust végletekig ellenző tagállamokkal szemben. Már egy kisebb elmozdulás is kapóra jönne a magyar kormánynak, amely újabb nemzeti konzultációval készül a jövő évi választásra, azt bizonygatva, hogy Soros György Brüsszellel közösen illegális bevándorlók millióit akarja Magyarországra telepíteni.

Angela Merkel azzal, hogy nem sokkal a német választásokat megelőzően a kvótadöntés végrehajtása kapcsán említette az uniós pénzek megvonását, személyesen szolgáltatott belpolitikai muníciót Orbán Viktor érveléséhez, miszerint a Magyarországot érő uniós kritikák mögött egy dolog áll: a migrációval kapcsolatos különállás. Mindamellett, hogy nem szerencsés olyan tanácsi döntéshez kötni a támogatások kifizetését, amelynek az unió eleve képtelen érvényt szerezni, egy ilyen ultimátum a kormány Brüsszel elleni szabadságharcát segíti.

Orbán mintha kifejezetten ki akarna provokálni valamilyen menekültügyi szankciót Magyarország ellen, hogy ezzel hitelesítse a kampányát.

Hasonlóra enged következtetni a legújabb nemzeti konzultáció hetedik pontja, miszerint „a Soros-terv része, hogy politikai támadást indítsanak a bevándorlást ellenző országok ellen, és kemény büntetésekkel sújtsák őket”.

Mindez alkalmat teremt arra, hogy elterelje a figyelmet a civiltörvényre és a lex CEU-ra vonatkozó uniós bírálatokról, amivel kapcsolatban az Európai Parlament tavasszal szavazta meg a 7. cikkely szerinti eljárást kilátásba helyező határozatot. Továbbra is kérdéses tehát, hogy Berlin hajlandóságot mutat-e Magyarország gazdasági megregulázására. Ezt egyébként a németországi kampány lecsengése után nem is kell feltétlenül látványos büntetőintézkedésként tálalni: elég lenne a brexitből (többen osztozunk kisebb tortán) és a migrációs válságból következő gazdasági szükségszerűségből levezetni. A támogatások átcsoportosításával kapcsolatban felvetődött, hogy a fejlettebb régiók olyan új kihívásokra is kapjanak forrásokat, mint a menekültek integrációja és a demográfiai változások kezelése. Ez magyar szemszögből nem sok jót vetít előre a 2020 utáni uniós büdzsétárgyalásokra nézve. Hogy erre lesz-e politikai akarat, az a formálódó német koalíciótól függ, az uniós források megvonása ugyanis a német gazdaságot, illetve a Magyarországon működő német cégeket is kellemetlenül érinthetné.

Rugalmas integráció

A németországi választás eredménye abból a szempontból is hatással lesz az Orbán-kormány uniós mozgásterére, hogy az Európai Unió intézményes jövőjét érintő vitákban a magyar kormány rendre a kétsebességes unió ellen foglal állást. Egy Jamaica-koalíció esetén Merkelnek korántsem lesz egyszerű feladat összehangolni a széttartó elképzeléseket a fiskálisan konzervatív, az eurozóna további mélyítését ellenző liberálisok és a közös pénzügyi felelősségvállalást szorgalmazó zöldek között. Emmanuel Macron két nappal a németországi választást követően minden bizonnyal ebből kiindulva puhította fel a eurozóna reformjával kapcsolatos korábbi javaslatait: már nem szorgalmazta sem egy uniós valutaalap létrehozását, sem a tagállami adósságok átvállalását. A francia elnök feltehetően annak tudatában mellőzte az eurozónával kapcsolatos radikálisabb reformelképzeléseket, hogy nem akarta tovább nehezíteni a koalíciós egyezkedés előtt lévő Angela Merkel dolgát.

Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat

Az Orbán-kormánynak – bár szavakban ellenzi a többsebességes unió intézményesülését – a gyakorlatban kevésbé lenne ellenére egy efféle konstrukció. A kormány lehetségesnek tartja a mélyebb gazdasági együttműködést a sikeres eurozóna érdekében, de csak akkor, ha a belső piac egysége és az egyenlő versenyfeltétek biztosítottak, és a kívül maradók később szabadon dönthetnek a csatlakozásról. Ahogyan arra az ECFR kutatása is rámutatott, Magyarország Lengyelországhoz és Nagy-Britanniához hasonlóan hagyományosan a nemzetállami szuverenitás erősítése kapcsán támogatna bármilyen rugalmasabb integrációt.

Ez amiatt fontos, mert az Orbán-rezsim – Szlovákiával és Csehországgal ellentétben – egyelőre semmilyen jelét nem adta, hogy a mélyebb gazdasági integrációt célzó gyorsabb sávba szeretné tolni Magyarországot. Orbán hatalompolitikai érdekeivel és illiberális államberendezkedésével ugyanis ez nehezen lenne összeegyeztethető. A német kancellár korábbi nyilatkozataiból arra lehet következtetni, hogy Merkel már lemondott a britek kilépésével 27 tagúvá olvadó EU mindenáron való egyben tartásáról, és hajlandó lenne a korábban csak bizonyos területeken kipróbált többsebességes modell gyakoribb alkalmazására az EU-ban, amit feltehetően az eurokritikus FDP és a zöldek is támogatnának. Kérdés, hogy mindezt a meglévő intézményes struktúrák (megerősített együttműködés, PESCO) kellőképpen rugalmas keretei között biztosítanák-e, ami lehetővé tenné a magyar kormánynak, hogy csak a számára politikailag kedvező kezdeményezésekben vegyen részt. A Fidesz hosszú távú érdeke ugyanis a nyitott kapuk uniós politikájának fenntartása, és bármilyen intézményesített, vétópotenciállal rendelkező belső mag kialakításának elkerülése.

Zgut Edit

a szerző a Political Capital külpolitikai elemzője

Kiemelt kép: MTI/AP/Virginia Mayo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik