Közélet

Tarlós és Orbán gatyába rázta a metrófelújítást

A főpolgármester szerint nincs ok izgalomra.

Az InfoRádióban Tarlós István azt mondta, hogy a tervek szerint halad a 3-as metró felújítása, az észak-déli metróvonal ügyeiben nincs miért szégyenkeznie.

Nagyon enyhe túlzással megkockáztathatom: ketten a miniszterelnökkel gatyába ráztuk a 3-as metrófelújítást. A szerelvények felújítása már egy éve folyik. Tekintettel arra, hogy az infrastruktúra felújítás során az északi szakasz állomásaira, valamint az alagút teljes, 17 kilométeres hosszára aláírták és hatályba lépett a kiviteli szerződés és a felszíni munkálatok el is kezdődtek, soha többet senki nem mondhatja, hogy nem folyik a 3-as metró felújítása. Ezt is megcsináljuk tehát, ahogy más, nehéz feladatokat is.

A főpolgármester cáfolta, hogy nincs megfelelő fedezet a felújításhoz, hiszen a kormány nem kormányhatározatban, hanem egy felbonthatatlan támogatási szerződésben garantálta a 137,5 milliárdot. Az északi szakasz állomásai és az alagút ennél jóval kevesebbe kerül, bőven megvan a fedezet, a további két szakaszhoz pedig saját forrással is hozzá tudnak járulni.

Az Európai Unió hivatalos előkészítő szervezetétől, aminek véleménye alapján rendszerint már formális a döntés, rendkívül kedvező visszajelzések érkeztek arra vonatkozóan, hogy saját forrásból engedik pótolni az esetleg hiányzó összeget, szankciók vagy anélkül, hogy emiatt az unió kevesebb pénzt adna.

A főpolgármester szerint a BKV vezetésének szabad keze van az északi szakasz metrópótlására, a buszok és a sofőrök is rendelkezésre állnak.

Volánbuszok is pótolják majd a 3-as metrót
Újonnan vásárolt Ikarusokkal szállnak be a pótlásba, 2,5 milliárdért.

A főpolgármester a műsorban érthetetlennek nevezte Óbuda döntését, amely szerint az önkormányzat addig nem ad tulajdonosi hozzájárulást a mobilgáthoz, amíg nincs tanulmányterv a kerítések nyomvonalában haladó védműről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik