Közélet

35 milliót kér egy adatiglényésért a Bethlen Gábor Alap

akta (Array)
akta (Array)

Bár elvileg egy internetes adatbázisban szerepelnek azok a dokumentumok, amelyeket az Átlátszó Erdély kért ki az Erdélyben támogatásokat osztó Bethlen Gábor Alaptól (BGA), még is 115 ezer eurót, azaz 35 millió forintot akarnak elkérni az ügyiratok kikereséséért és szkennelésért.

Az oknyomozó portál a BGA legnagyobb kedvezményettjeinek pályázatait, illetve a pályázatok elszámolását szerette volna megkapni közérdekűadat-igénylés formájában. Mivel ezeket az adatokat évek óta az interneten keresztül kell feltölteni, ezért nagy valószínűséggel meg is kell lennie az adatoknak elektronikus formában. Ehhez képest a BGA becslése szerint az igénylés teljesítéséhez 580 munkaóra, vagyis 3,6 havi munka szükséges, mert többek között 2,5 tonna ügyiratot kell megmozgatni.

(Kiemelt kép: Fotolia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik