Közélet

Nem lehet felférni az 5-ösre a reggeli csúcsban

Iskolaidőszakban már az út harmadánál megtelik az 5-ös busz, olvasónk szerint ezért a reggeli csúcsidőszakban sűrűbben kellene közlekedtetni a Budapestet átszelő járatot.

Fájdalommentesen közlekedni Budapesten szinte csak az iskolai szünetekben lehet, két hete azonban újra elkezdődött a tanítás, így visszatért a zsúfoltság is a buszokra.

A Rákospalotától Pasarétig közlekedő 5-ös buszn 45 helyen áll meg, a reggeli csúcsban azonban az út harmadánál már fel sem lehet szállni a tömött járműre – írta levelében Beáta.

Az 5-ös busz vonalán utazunk naponta, gyerekeim iskolába, én munkába reggelenként. Az Opál utcai megállónál szállunk fel a Pasaréti tér irányába 7 óra és fél 8 között – már amikor felférünk a buszra. Tanítási időszakban ez minden reggel problémát jelent, nyári szünetben a helyzet kicsit könnyebb.

Most, hogy megkezdődött a tanév, újra azt tapasztaljuk, hogy csak nagy nehézségek árán lehet egyáltalán feljutni a buszra. Arról már nem is beszélve, hogy a buszon olyan sok ember zsúfolódik össze, hogy mozdulni, leszállni, kapaszkodni külön kihívást jelent. De ha az ember felfért, akkor az már örvendetes, a zsúfoltság ellenére is, mert a későbbi megállókban lehetetlen feljutni a buszra.

Mivel látom, hogy ez nemcsak nekem, hanem több száz utazónak is problémát jelent, ezért azzal a kéréssel fordulok a Társasághoz, hogy legalább a reggeli, legzsúfoltabb időszakban, amikor mindenki 8 órára szeretne eljutni az iskolába és a munkahelyére, sűrítsék a járatok indítását, hogy elkerülhető legyen ez a most tarthatatlan állapot.

Bízva a helyzet megoldására tett erőfeszítéseikben tisztelettel várom szíves válaszukat.

Frissítés:

A bejegyzés megjelenését követően megkeresett a Közlekedő Tömeg egyesület, amely a 3-as metró hamarosan kezdődő felújításának idejére alternatív javaslatot készített. A tervezet kitér az 5-ös buszra és javaslatot tesz a járat zsúfoltságának csökkentésére is. A Közlekedő Tömeg alternatív javaslatát itt olvashatjátok, az 5-ös busszal a 4. fejezet foglalkozik.

Kiemelt kép: Wikipedia/Kemenymate

Ajánlott videó

Olvasói sztorik