Közélet

Kipenderítené a Jobbik Áder Jánost

Megfosztási eljárást indítana a Jobbik a plakáttörvényt aláíró államfő ellen. Az ellenzéki pártok támogatják.

A Jobbik az őszi parlamenti ülésszak első napjaiban benyújtja az államfővel szembeni megfosztási eljárást célzó javaslatát – közölte Volner János, a párt frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján.

A lépést azért kezdeményezik, mert Áder aláírta a plakáttörvényt és szerintük ezzel egy nyíltan alaptörvényt sértő intézkedést fogadott el.

Volner azt mondta, a kormánytöbbség kétharmados többséget igénylő rendelkezéseket próbált feles többséggel elfogadni, a korábban visszaküldött törvényhez pedig nem a kifogásolt pontokon nyúlt hozzá, hanem más rendelkezéseket módosított. Volner szerint a köztársasági elnök az ügyben nem a jogállamiság felett őrködött, hanem a Fidesz pártpolitikai érdekeit szolgálta ki.

A frakcióvezető kérdésre elmondta, az informális visszajelzések alapján a parlament valamennyi ellenzéki képviselője támogatni fogja javaslatukat. Amennyiben azt a Ház kétharmados többsége is elfogadná, az Alkotmánybíróságnak kellene lefolytatnia az eljárást és felmenteni az államfőt.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik