Közélet

Volt külügyminiszterek és MNB-elnökök az euró bevezetéséért

Májusban írtunk arról, hogy Pukli István pártot alapít Polgári Világ néven, párttársa Kálovics Enikő, aki eddig a Független Diákparlamentben tevékenykedett. Akkor Pukli azt mondta, civilként nem lehet semmit elérni, ezért alapított pártot. A polgári gondolkodású szavazóknak szeretnénk alternatívát nyújtani. Az alapító tagok tízen lesznek, rajtuk kívül egy hazai és nemzetközi szinten is elismert szakértői gárda áll mögöttük, nyilatkozta.

A Polgári Világ kedden közölte: hat köztiszteletben álló szakember támogatja az euró bevezetéséért indított népszavazási kezdeményezésüket:

  • Balázs Péter, közgazdász, diplomata. 2004-ben az első Magyarország által delegált biztos az Európai Bizottságban. 2009. április 16-tól 2010. május 29-ig Magyarország külügyminisztere.
  • Bod Péter Ákos, közgazdász, politikus, egyetemi tanár, az MTA doktora. 1990 és 1991 között országgyűlési képviselő, majd 1994-ig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. A 2006-os országgyűlési választások két fordulója között a FIDESZ lehetséges miniszterelnök-jelöltje.
  • Jeszenszky Géza, történész, egyetemi tanár, politikus, diplomata. 1990 és 1994 között az Antall-kormány külügyminisztere. Később az Orbán-kormányok alatt először 1998 és 2002 között Magyarország washingtoni, majd 2011 és 2014 között norvégiai és izlandi nagykövete.
  • Kolosi Tamás, szociológus, a szociológiai tudományok doktora, a Tárki alapítója és elnöke. A társadalmi rétegződés és a társadalmi egyenlőtlenségek elismert hazai és nemzetközi szaktekintélye. 1989–90-ben Németh Miklós, 1998 és 2002 között pedig Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadója.
  • Mizsei Kálmán, közgazdász, 2001 és 2006 között az ENSZ főtitkár-helyettese, később az Európai Unió moldovai különmegbízottja, majd 2014–15-ben az EU ukrajnai reformmissziójának vezetője.
  • Surányi György, közgazdász, a közgazdaságtudományok kandidátusa, egyetemi tanár. A rendszerváltás után a Magyar Nemzeti Bank elnöke 1990 és 1991 között, majd később még egyszer, 1995 és 2001 között. Orbán Viktor miniszterelnök korábbi tanácsadója.

A Polgári Világ Pártja 2017. augusztus 14-én, országos népszavazást kezdeményezett az euró bevezetése érdekében, ezzel párhuzamosan 2017. augusztus 16-án egy kiáltványt is kiadtak, Hitvallás Európa mellett címmel.

Ennek célja, hogy megragadjuk az utolsó esélyt arra, hogy visszatérjünk a még szorosabban egységesülő európai családunkhoz, az Európai Unióhoz.
2004-ben azért léptünk be az Unióba – szinte közfelkiáltással –, hogy a fejlett, erős és Európa békéjét 72 éve őrző szövetség részeként hazánk felvirágozzon. Ezzel beteljesítettük Szent István ezer esztendős álmát. Egyben egy értékrendhez is csatlakoztunk, amelyben egyként ott van a reformáció, a felvilágosodás és az európai demokráciák öröksége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik