Közélet

Nem kapja meg minden pedagógus az évek óta ígérgetett béremelést

Sőt, arra sincs garancia, hogy a választások után is kifizessék a pluszpénzt.

Nem kapja meg minden pedagógus az évekkel ezelőtt beígért 50 százalékos béremelés utolsó részletét – írja a hvg.hu. A kormány egy rendeletmódosítással az iskolaigazgatókra bízta, hogy a szeptemberben esedékes emelést hogyan osztják el kollégáik között.

Az intézményvezető dönthet úgy, hogy minden tanár megkapja a bérnövekmény utolsó, 3,4 százalékos részletét, de úgy is, hogy differenciáltan, a minőségi munkát jutalmazva adjon egyeseknek nagyobb emelést, másokat meg akár kihagyjon belőle.

Azt több tanár is jelezte a portálnak, hogy igazgatója arról tájékoztatta: a maradék bértömeget a kormány nem építette be az alapbérbe, egyszerűen elvonható kiegészítő illetményként szerepel a rendeletben. Az is csak jövő augusztus 31-ig érvényes, vagyis nincs garancia arra, hogy a tanárok jövő szeptembertől akár egységesen, akár differenciáltan megkapják a 2012-ben megígért béremelésüket.

Ha az igazgatók egységesen osztják el, a választások előtt még mintegy tízezer forintos pluszpénz érkezhet a tanárok számlájára, de a választások után, hacsak addig nem módosítják újra a rendeletet, senki nem kapja meg a pénzt – összegzik a helyzetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik