Közélet választás 2018

Schiffer: A magyar politikát ellepték az olcsó reflektorfényt kereső szerencsétlenek

Schiffer András a Magyar Nemzetnek adott nagyinterjúban azt mondja, túl nagy tétben nem fogadna a kormányváltásra, de  „csodák mindig voltak”.

Az LMP volt társelnöke szerint a csoda nem feltétlenül belső folyamatokból fakadhat, hanem inkább előre nem látható, országhatáron kívüli eseményekből, tendenciákból. Úgy véli, a kormányt egy olyan ellenzéki politika tudja megverni 2018-ban, amely arról beszél, hogy milyen ajánlata van Magyarország számára.

Katasztrofális, ha egymással azon versenyeznek az ellenzéki párok, hogy ki tud borzalmasabb bibliai átkokat szórni a miniszterelnökre.

Szánalmasnak tartja, hogy több szó esik arról, hogy az ellenzéki pártok és képviselőik milyen helyosztót játszanak egymással.

Oroszország kapcsán azt mondta,

előbb-utóbb, amikor megtörik a varázs, amikor már nem lehet fenntartani a kormányzás illúzióját, akkor például az oroszbarátság lehet egy olyan tétel, ami halálra sebzi Orbán Viktort.

Az elmúlt 10 év legkeservesebb tapasztalása számára az volt, hogy a magyar politikai közéletet

ellepték  a tízezer forintokért is lehajoló haszonlesők és olcsó reflektorfénykereső szerencsétlenek.

Ara a kérdésre, hogy részt vesz-e az LMP kampányában, azt válaszolta, „egyáltalán nem, sőt, ilyen interjúkat sem fogok adni kampányidőszakban.”

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.