Közélet
Budapest, 2015. május 16.
Demeter Márta szocialista országgyûlési képviselõ a tudományos és technológiai bizottság ülésén a NATO parlamenti közgyûlésének nyitónapján az Országházban 2015. május 16-án. Az Észak-atlanti Tanács háromnapos tavaszi ülésszakának fõ témája Oroszország, valamint a terrorizmus.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Demeter Márta az LMP-frakcióban politizál tovább

D. Kovács Ildikó
D. Kovács Ildikó

újságíró. 2017. 09. 01. 07:29

Korábban a témában:

A korábbi MSZP-s Demeter Márta országgyűlési képviselő az LMP-frakciójába ül át a parlamentben – ezt maga a politikus mondta el az Indexnek adott interjújában. Demeter 2017 elején lépett ki a szocialista képviselőcsoportból, és az utóbbi időszakban többször is felszólalt LMP-sekkel.

Azt mondja, hogy a pártba egyelőre nem lép be, és még azt sem tudni, hogy rajta lesz-e az LMP 2018-as választási listáján. A váltást a következőkkel indokolta:

Az MSZP képtelen a társadalom többségét megszólítani és hitelesen képviselni, miután többszörösen bebizonyította, hogy választóit cserbenhagyva bármikor hajlandó együttműködni a Fidesszel.

Ezzel szemben szerinte az LMP jó irányba változott.

Frakciójuk professzionálisan működik, számomra nagyon szimpatikus módon intenzíven és kitartóan dolgozik, sorra lép fel azokkal a kormányzati lépésekkel és lopásokkal szemben, amelyek joggal váltják ki a magyar társadalom jelentős részének ellenszenvét.

Arra a kérdésre, hogy hogyan fognak együtt dolgozni Szél Bernadettel, akivel hasonló, biztonságpolitikai témákkal foglalkoznak, Demeter azt válaszolta, hogy jól ki fogják egészíteni egymást, mert az ő témája továbbra is inkább a honvédelem és a rendvédelem lesz.

Demeter arról nem akart beszélni, hogy az MSZP-ben kik lehetnek a Botka László által emlegetett árulók, de azt elmondta, hogy látszik, mekkora a baj.

Elég, ha a plakáttörvény során az MSZP és Fidesz először letagadott, majd kényszerűen bevallott együttműködésére gondolunk, vagy arra, hogy szinte egyáltalán nem szólalnak meg a fideszes politikusok és a hozzájuk kötődő üzleti körök gazdagodását szolgáló letelepedési kötvények ügyében,
az azt vizsgáló árnyékbizottság munkájában sem vesznek részt

Az LMP-frakcióhoz való csatlakozással kapcsolatban az MTI-nek nyilatkozott Schmuck Erzsébet, a frakcióvezető-helyettes, aki elmondta: Demeter Mártára bízná az Országgyűlés Költségvetési bizottságának alelnöki posztját az LMP. Ezt a posztot jelenleg Schmuck tölti be, Demeter pedig szintén a testület tagja. Mivel frakciójuk hatfősre bővül, kérvényezni fogják, hogy az LMP a gazdasági bizottságban kapjon egy helyet az egyik költségvetési helyett, hogy Schmuck Erzsébet annak tagja lehessen. A politikus elmondta azt is:

az LMP, amelyben jelenleg zajlik az egyéni országgyűlési képviselőjelöltek állítása, elindítaná Demeter Mártát a jövő évi országgyűlési választáson is.

(Kép: MTI/Koszticsák Szilárd)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Drégelypalánk, 2019. január 9.
Személyvonat Nógrád megyében, a behavazott Drégelypalánk közelében 2019. január 9-én.
MTI/Máthé Zoltán

Holnaptól három hétig havazni fog

Kommentek

This handout video grab taken from footage released by the Royal Thai Navy on July 11, 2018 shows rescue personnel during the rescue operation for members of the "Wild Boars" Thai youth football team inside the Tham Luang cave in Khun Nam Nang Non Forest Park in Mae Sai district. - The 12 boys rescued from a Thai cave were passed "sleeping" on stretchers through the treacherous passageways, a former Thai Navy SEAL told AFP on July 11, giving the first clear details of an astonishing rescue mission that has captivated the world. (Photo by Handout / ROYAL THAI NAVY / AFP) / RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT "AFP PHOTO / Royal Thai Navy " - NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.