Közélet

Vidéken készül a kampányra az ellenzék

Szeptember 18-án kezdődik a parlament őszi ülésszaka, előtte azonban az ellenzéki pártok is elkezdik a felkészülést a választási kampányra.

A Magyar Nemzet azt írja, hogy a Jobbik szeptember 13-a és 14-e között Siófokon tart kihelyezett frakcióülést, ahol a fő téma a választásra való készülés lesz, de szó esik a béruniós kezdeményezésről és az ahhoz kapcsolódó aláírásgyűjtésről is. A lap forrásai szerint a helyszínválasztásban döntő szerepe volt Mészáros Lőrinc egyre nagyobb balatoni térnyerésének – ez is szóba fog kerülni a megbeszéléseken. Előtte, jövő kedden mutatja be a Jobbik a Balaton-programot a tó körüli választókerületek jelöltjeivel, például Steinmetz Ádám olimpiai bajnok vízilabdázóval.

Szintén szeptember 13-án, Hajdúszoboszlón ülésezik az MSZP parlamenti képviselőcsoportja, az első nap frakcióülést tartanak, és az elnökséggel együtt is üléseznek. A második nap a környező településekre és intézményekbe látogatnak el.

Még a parlamenti szezon megkezdése előtt az LMP frakciója is ülésezni fog, de ennek időpontjáról és helyéről csak később döntenek. Náluk a fő témák között szerepelni fog az ország orosz- illetve atomfüggősége, a devizahitelesek megmentése és az egyszülős családok megsegítése.

(Kép: MTI/Szigetváry Zsolt)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik