Közélet

Kihagyta az MTI a kormánykritikát a püspök beszédéből

Veres András arról is beszélt, hogy az alapvető emberi jogok Isten törvényeinek nem vallásos megfogalmazásai.

Nem számolt be az MTI arról, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke éles kritikával illette a kormányt az államalapítási ünnepi mise szónokaként, a Szent István Bazilikánál elmondott beszédében.

A keresztény szellemiségű SZEMlélek blog írt arról, hogy Veres András azt mondta:

egy fondorlatosan megfogalmazott, a jó szándék köntösébe bújtatott törvény által, amely figyelmen kívül hagyja a krisztusi értékrendet, észrevétlenül is belopódzik a keresztény értékekre építkező társadalom önfeladásának mételye.

Példaként a lombikbébi-program támogatásának növelésével kapcsolatos törvényt említette.

Bár az állami hírügynökség a blog szerint a püspök valamennyi fontos gondolatát idézte, ezt a részt kihagyta a tudósításból.

A 444 szerint Veres kifogása az lehet a lombikbébi-programmal szemben, hogy több embriót hoznak létre, mint amennyit beültetnek, a számfelettieket pedig idővel elpusztítják.

A főpásztor beszédében arra is kitért, hogy a hit és vallásosság Európa-szerte tapasztalható gyengüléséhez az is hozzájárult, hogy „korunk keresztényei sem teszik magukévá teljesen Isten törvényeit”.

Langyos keresztények pedig nem tudnak meggyőző erővel tanúságot tenni az evangéliumról, és másokat Krisztus követésére hívni

– jelentette ki. A hvg.hu pedig azt a részt idézte a püspök beszédéből, amely szerint a nem hívők által is elfogadott alapvető emberi jogok Isten törvényeinek nem vallásos megfogalmazásai, akik ezek érvényesüléséért küzdenek, „végső soron ugyanazért fáradoznak, mint mi, keresztények”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik