Közélet

Több mint 70 ezer embernek nincs érvényes lakcíme Magyarországon

Két év alatt tízezerrel nőtt azoknak a száma, akiknek lényegében használhatatlan a lakcíme. A Város Mindenkié tájékoztatást kért a Belügyminisztériumtól arról, hány embernek van olyan lakcíme, ami bizonytalanná teszi a helyzetét vagy megakadályozza, hogy hozzájusson alapvető szolgáltatásokhoz.

Ebből kiderül: a helyzet sokat romlott 2015 óta.

Két évvel ezelőtt még 63.660 embernek nem volt érvényes lakcíme, most már 70.808-nak nincs. Sok kiskorút érint ez a probléma, szám szerint 4838-at.

Az érvénytelen lakcímmel rendelkező emberek 41%-ának a legutóbbi bejelentett lakcíme Budapesten volt.

Az, hogy valakinek nincs érvényes lakcíme, leggyakrabban úgy történhet meg, hogy a lakcímét fiktiválták, azaz a szállásadó érvénytelenítette, amikor elhagyta korábbi lakóhelyét és azóta sem sikerült új helyre bejelentkeznie.

Ha valakinek érvénytelen lakcíme van, lényegében semmilyen állampolgári jogát nem tudja érvényesíteni, ami a lakcímhez kötődik (pl. választás, szociális ellátások, iskolalátogatás, egészségügyi illetékesség). Ebből a szempontból különösen nagy veszélyben vannak a gyerekek. A Város Mindenkié ezt a problémát nagyon régóta jelezte az EMMI-nek, amely azóta sem talált valódi megoldást a helyzetre.

23 865 embernek van csak település szintű lakcíme, ez a szám két éve még 22 624 volt. Köztük is sok a hajléktalan.

Csak tartózkodási címe 5818 embernek van, nekik sincs állandó lakcímük.

(Via Index)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik