Közélet

Elhagyta az élettársa? Akár tartást is követelhet tőle (X)

Kevesen tudják, hogy nemcsak az egykori házastársnak, hanem a volt élettársnak is járhat tartásdíj az exétől.  Vannak azonban feltételek, és érdemes idejében lépni, ha nem akar kifutni a határidőkből.

„Csupán gyerektartást és nem anyatartást finanszírozok” – fakadt ki szinte napra pontosan három éve Kovács Lázár. Az akkor már évek óta húzódó ügyben a sztárséf nem volt hajlandó akkora havi apanázst fizetni a félrelépéséből született gyermeke édesanyjának, mint amennyit utóbbi követelt tőle. Vagyis havi 70 ezer forintot, igaz, exe az újsághírek szerint albérletre, utazási és utaztatási költségre, ételre, gyógyszerre, ruházkodásra 220 ezret is elképzelhetőnek tartott volna. Ezzel szemben Kovács Lázár 30 ezret vélt igazságosnak. A bíróság végül  50 ezres tartásdíjat állapított meg, ezt tartotta méltányosnak a sztárséf gyermekével maradt anyának.

Egy évet együtt kell élni

Ez az ügy annyiban eltérő, hogy a vitatkozó szülők egy percet sem éltek együtt és a végén csak gyerektartást ítéltek meg. A sztárséf gyermekének anyja csak akkor követelhetett volna a maga részére tartásdíjat volt párjától, ha – azon túl, hogy közös gyermekük született – a szakításuk előtt legalább egy évig együtt éltek és önhibáján kívül nem képes eltartani magát. Például azért, mert hosszú időn keresztül csak a gyereknevelésnek szentelte az idejét, ezért nincs saját jövedelme.

Az élettársi kapcsolat kezdetének éppen ezért nagy jelentősége van. Ha a volt élettársak között bírósági ügy lesz a tartásból, számos módon lehet bizonyítani, de a felek a saját dolgukat könnyítik meg, ha a kapcsoltuk fennállása alatt bejegyeztetik az élettársi nyilatkozatukat a közjegyzők által vezetett közhiteles Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába. Ha az élettársi kapcsolatnak vége, ezt is lehet rögzíteni a nyilvántartásban.

Alkoholizált? Könnyen lehet, hogy lemarad róla

Ennél azonban több is kellhet a tartásdíj megállapításához. Nem kaphatja meg például, ha azért mentek szét a párjával, mert úgymond súlyosan kifogásolható magatartást vagy életvitelt folytatott, például alkoholizált, vagy megcsalta az élettársát, esetleg ütötte-verte, és alapvetően ez a magatartása vezetett a szakításhoz. De akkor sem reménykedhet a tartásdíjban, ha a szakításuk miatti elkeseredettségében az exét, vagy annak új párját bántja, vagy zaklatja. Az már pech, hogy ha jól is viselkedik, de a tartásdíjra kötelezettnek nincs annyi pénze, hogy a saját és – ha van – a gyermeke eltartása után még maradjon neki a tartásdíj kifizetésére is. Ebben az esetben ugyanis nem köteles az élettárs tartására az ex.

Gondolja meg, mielőtt új társat választ

Az is előfordul, hogy az élettárs nem közvetlenül a szakítás után, hanem csak bizonyos idő elteltével szorul rá a tartásdíjra. Például, mert munkanélkülivé válik. Jó tudni azonban, hogy az élettársi tartást az életközösség megszűnésétől számított egy évig lehet követelni, szemben a volt házastársakkal, akiknél ugyanez a határidő öt év. E határidő elteltével csak különös méltánylást érdemlő esetben lehet alapos az igény.

Azt is jó tudni, hogy a jövedelemmel nem rendelkező vagy rossz anyagi helyzetben lévő élettárs addig jogosult a tartásdíjra, amíg nem létesít újabb élettársi kapcsolatot vagy bejegyzett élettársi kapcsolatot, illetve köt házasságot.

Előzze meg a vitákat, forduljon közjegyzőhöz

A hosszadalmas vitát előzhetik meg az élettársak, ha közjegyző előtt közokiratban rögzítik, hogy a tartásra köteles élettárs meghatározott vagyontárgy vagy pénzösszeg egyszeri juttatásával tesz majd eleget tartási kötelezettségének. Ez esetben a juttatásban részesített élettárs a jövőben akkor sem követelhet tartásdíjat, ha arra a törvény alapján jogosulttá válik.

Ha havonta kap bármilyen tartásdíjat, ébernek kell lennie a tartásdíjra jogosultnak, amint észreveszi, hogy volt párja elmarad a tartásdíjjal. Ha ugyanis az esedékességet követően csak több mint fél évvel jelzi, hogy nem kapta meg a jussát, akkor alaposan meg kell indokolnia a bíróságon, hogy addig miért nem kérte a tartásdíjat.

Fontos, hogy egyébként a tartásra a volt élettárs a külön élő házastárssal és a volt házastárssal egy sorban jogosult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik