Közélet

100 CT jut tízmillió magyarra

Az ajkai kórházban az elavult CT miatt nem vettek észre egy daganatot nemrég, akkor a minisztérium azt mondta, az intézmény hibázott, mert nem jelezte, hogy a berendezése nem felel meg a minimumfeltételeknek.

Az ajkai kórház elavult CT-je miatt nem vették észre a daganatot
A minisztérium szerint az intézmény hibázott, mert nem jelezte, hogy a berendezése nem felel meg a minimum feltételeknek.

Ezt követően az LMP-s Hadházy Ákos megkérdezte, hol és milyen CT/MRI berendezések vannak országszerte, illetve milyen a hazai CT/MRI kapacitás. Rétvári Bence államtitkár a válaszában elmondta, 2010-ben (amikor átvették a kormányzást), 73 CT és 30 MR volt az itthoni kórházakban, a 2017. júliusi adatok szerint pedig

104 CT és 65 MR berendezés van Magyarországon.

Rétvári elmondta, 7 év alatt Magyarországon 42,5 százalékkal nőtt a CT és 116,7 százalékkal az MR berendezések száma, melyek átlagéletkora négy és fél év.

A Semmelweis Egyetemen 2017-től van egy PET-CT készülék is, a tb finanszírozza is az ellátó helyet, a készülék a legmodernebb képalkotásra képes.

„Ma nincs olyan beteg Magyarországon, aki számára ne lenne elérhet ő a CT és MR vizsgálat”, mondta Rétvári. De azt hozzátette, kapacitástöbblet igénylésére a legtöbb esetben ugyan nincs szükség, de területi igények közötti különbségek előfordulhatnak.

Kiemelt kép: CT a radiológiai osztályon a megújult egri Markhot Ferenc Kórházban 2017. május 8-án. Az egészségügyi intézmény 7,3 milliárd forintos kormányzati fejlesztésből újult meg. MTI / Komka Péter

(parlament.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik