Közélet

Mráz szerint a Momentum azért puccsolta meg a budapesti olimpiát, mert az elnöknek francia a barátnője

Parázs vita alakult ki az Echo TV Angard című műsorában. Ez az a műsor, ahol a jobbos elemző Mráz Ágoston Sámuel megpróbálja szakértői keretekben eladni a kormánypropagandát, amire a Republikontól Tóth Csaba csak hüledezni tud, miközben higgadt érveit alig hallják, Gajdics Ottó üvölt, Böcskei Balázs meg ezen már csak mosolyogni tud.

Mráz azt mondta, kis országok is tudnának olimpiát rendezni, de Magyarországon a Momentum megpuccsolta ezt. Valójában csak annyi történt, hogy összegyűjtöttek 260 ezer aláírást a népszavazáshoz, de referendum nem lett, mert Orbán megfutamodott.

Az olimpiát 2024-ben Párizs, rá négy évre Los Angeles rendezi. Tóth arra hívta fel a figyelmet, csak Párizsban annyian laknak, mint egész Magyarországon, gazdasági teljesítőképessége pedig teljesen más pálya.

„Ha pont annyian laknak Magyarországon, mint Párizsban, itt is lehetett volna olimpia”, mondta Gajdics.

Mráz „összefüggésként” még annyit tette hozzá, hogy Fekete-Győr András Momentum-elnöknek francia a barátnője, és ezzel el kell számolnia, mert ez felveti a kérdést:

„Az év elejei akciójukkal Párizst hozták ki győztesként.”

Médiatörténeti pillanat. Gajdics szerint Fekete-Győr idegen érdekeket képviselt ezzel. „Első hallásra viccesnek hangzik”, ismerte el Mráz, de azért gondolkodjunk el rajta, tette hozzá.

Gondolkodjunk.

Az Angard adását itt érdemes megnézni, akinek van ilyesféle perverziója, 8:30-tól:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik