Közélet

Botka: Nincs helye vitának

Ügyesen kikerülve a konkrétumokat adott interjút az MSZP kormányfőjelöltje, aki kiegyezett Molnár Zsolttal, és nagyon bízik a szoci győzelemben 2018-ban.

A sajtó napok óta hangos Botka Lászlónak és Molnár Zsoltnak az MSZP-n belüli csatájától. A szocialista miniszterelnök-jelölt Botka nemes egyszerűen árulónak kiáltotta ki befolyásos párttársát, mert megkérdőjelezi a kongresszus által elfogadott szövetségi politikát.

Aztán Molnár leruccant Szegedre, ahol szerinte jó hangulatú beszélgetésen egyeztek ki Botkával. Végre maga a szegedi polgármester is megszólalt az RTL Klub Híradójának. Botka szerint a kongresszusi döntés előtt elég teret adtak a vitának, de a döntés után már mindenkinek tartania kell magát az irányvonalhoz. Arra a kérdésre, hogy a szegedi megbeszélésen Molnár Zsolt végül elfogadta-e ezt, Botka azt mondta:

Elfogadta.

Elmondta Molnárnak, miért tartja árulásnak, amit Molnár csinál. “Nincs helye vitának”, az elfogadott politika sikerességéért kell harcolni. Molnár azt mondta Botkának, támogatja az MSZP stratégiáját. Arról, hogy megbízik-e Molnárban, a következőket mondta:

Nekem mindenki felé van bizalmam, én abban hiszek és azt remélem, hogy mindenki a győzelemért kíván dolgozni, a következő időszakban ez ki fog derülni.

Molnár a nyilvánosság előtt nyilatkozott a támogatásáról, Botka szerint tehát állni fogja a szavát. Reméli, hogy nem fog keresztbe tenni neki. Beszélt arról is, hogy Tóth József irányítja majd a budapesti választási felkészülést Molnár helyett. Botka hosszú felvezetéssel arról beszélt, hogy a legsikeresebb szoci polgármestert bízzák meg a feladattal.

Botka szerint a döntés nincs összefüggésben azzal, hogy Molnár tevékenységét árulásnak nevezte.

Szóba kerültek a párton belüli kollaboránsok is. Botka állítja, felvette eddig is a harcot velük. Ezzel a kérdéssel ő nem akar foglalkozni, szerinte sokan csak nem veszik észre, hogy “az orbáni kottából játszanak”. Botka a DK-val való kiegyezésről azt mondta, mindegyik választókörzetben egy közös demokratikus jelölt kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik