Közélet

A Honvédelmi Minisztérium folyamatosan ellenőrzi azokat a buszokat, amilyen Veronában is balesetet szenvedett, hibát nem talál

A Pizolit Kft.-nek nincs oka mostanában a panaszra, a tragédia után 54,4 millió forintos megbízást nyert el a Honvédelmi Minisztérium közbeszerzési pályázatán különjáratok üzemeltetésre.

Veronai buszbaleset: hogy szállíthat még mindig embereket ez a társaság?
A vállalkozás a januári tragédia óta furcsa módon cserélt tulajdonost, míg az ügyvezetőt az MKB Bank egyik vezetője kísérte el a gyászoló szülőkhöz, akiket a cégvezető nyerészkedéssel vádol.

Demeter Márta erről kérdezte a kormányt, Vargha Tamás államtitkár válaszolt és elmondta, a céggel 2008 óta áll jogviszonyban a Magyar Honvédség, folyamatosan ellenőrzik is őket.

A 2017. év első félévében a cég által közlekedtetett autóbuszok összesen 9 alkalommal kerültek ellenőrzésre, amelyek során a szolgáltatás végzésére vonatkozó probléma nem merült fel, a teljesítés az általunk kért követelménynek és színvonalnak megfelelő. A keretszerződés megszüntetését, felmondását a törvény szigorú feltételekhez köti, amelyek jelen pillanatban nem állnak fenn.

Miután kiderült, hogy a HM-mel szerződik a busztársaság, egy édesapa, aki gyermekét vesztette a veronai tragédiában, azt mondta:

Komolyan mondom, hihetetlen, hogy ilyen a magyar állam! Ez elképesztő! Hogyan lehetnek ilyenek? A busztársaság vezetője maga vallotta be, hogy tudott a sofőr alvási betegségéről, sőt ő maga tiltotta el a vezetéstől egy időre. Aztán mégis elengedte a gyermekeinkkel egy ilyen hosszú útra. Abba pedig nem egyezik bele, hogy az olasz jogrend szerint járjanak el a kárrendezés során, pedig a családok így több pénzt kapnának.

Kiemelt kép: MTI / Kallos Bea

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik